A lomtalanítás a meghirdetett napon reggel 6.00 órától kezdődik, és a napi útvonaltervben szereplő utcák befejezéséig tart – tájékoztatott a cég. Kérik a lakosságot, hogy a háztartásban keletkezett lomot az ingatlan előtti közút mellé helyezzék ki a lomtalanítás reggelén úgy, hogy a forgalmat ne akadályozzák, hogy a célgépek és a dolgozók könnyen meg tudják közelíteni és a rakodás biztonságosan, balesetmentesen, kézi erővel elvégezhető legyen.
A lomtalanítás során a nagydarabos, azaz a közszolgáltatás keretében rendszeresített gyűjtőedény méreteit meghaladó lomhulladékot szállítják el. Az apróbb méretű lomokat zsákban vagy dobozban kell kihelyezni, a szétszóródás megelőzése érdekében.
A nagyméretű lomokat (pl. nagyobb ágy, szekrény, ülőgarnitúra) szétszedett állapotban kell kitenni, úgy, hogy az kézi erővel könnyen mozgatható legyen.
A MiReHuKöz felhívja arra is a figyelmet, hogy a kihelyezett lomokat a közszolgáltató a jelzett időpontban szállítja el. A később kirakott nagydarabos hulladékot a közszolgáltató nem szállítja el. Az egyéb módon kihelyezett hulladékot nem szállítják el, és a szolgáltató egy helyről csak egy alkalommal szállít el lomot.
A lomtalanítás során közterületre helyezett hulladék a közszolgáltató tulajdonát képezi, így annak, a közszolgáltatón kívül bárki más által történő elszállítása jogtalan eltulajdonításnak minősül!
A lom továbbra sem tartalmazhat háztartási hulladékot, veszélyes anyagot tartalmazó fémhulladékokat, azbesztet tartalmazó hulladékokat, veszélyes anyagokat tartalmazó faforgácsot, oldószereket, szerves oldószereket, savakat, lúgokat, nehézfém-tartalmú hulladékot, olajos rongyokat, fáradt olajat, olajszűrőket, fertőző hulladékokat (állati tetem, trágya), gyógyszereket, éles-hegyes eszközöket (injekciós tűk, fecskendők, vágó-szúróeszközök), permetszereket és azok dobozait, építési törmeléket, épület bontásából származó hulladékot, gumiköpenyt, autóbontásból származó hulladékot, autóroncsokat, elektronikai hulladékot.
A lakosságnak továbbra is lehetősége van elektronikai hulladék, építési törmelék, zöldhulladék, veszélyes hulladék, gumiabroncs leadására a miskolci hulladékudvarok egyikében. Bővebb tájékoztatást a cég honlapján, a www.mirehukoz.hu oldalon találnak. Az őszi lomtalanítás időpontjait pedig IDE kattintva tekinthetik meg.