A Célpont Közösségi Tér 2004-től működik az Arany János utcában. A Miskolc Város Közoktatásáért Közalapítvány fenntartásában működő ifjúságsegítő iroda változatos programjaival hozzájárul a fiatalok hasznos és kulturált szabadidő-eltöltéséhez. Nemcsak a programokat igazítják a közösség igényeihez, hanem magát a közösségi teret is folyamatosan fejlesztik. A közelmúltban cseréltették ki a csaknem negyven éves utcafronti nyílászárókat, több helyiséget felújítottak, a Közösségi Tér új arculatot és egy korszerűbb, modernebb külsőt kapott.
Molnár Péter, a terület önkormányzati képviselője érdeklődésünkre elmondta, a felújítás 2,6 millió forintból, a képviselői fejlesztési alapja felhasználásával történt meg. - Nagyon időszerű volt már ez, a 70-es évekbeli, vasszerkezetes nyílászárók balesetveszélyesek voltak, semmit nem szigeteltek.
Új, modern ajtókat, ablakokat, reluxát szereltettünk fel, kívülről nagyon szépen megújult a közösségi tér. A Célponton belül is vannak változások. Az elmúlt évben egybeépítettünk két földszinti alagsori helyiséget. Így egy nagyobb belső tér alakult ki, ahol nagyon jó programok valósulhatnak meg. A belső kisebb irodákban festést, laminált padló cserét, felújítást végeztünk. A Célpont közösségi tér itt Miskolc belvárosában a Vörösmarty városrészben most már szépen megújulva várja az érdeklődőket, különböző színes programokkal - mondta el a képviselő.
Csorba Rita, a Célpont szakmai vezetője a közösségi tér programkínálatát mutatta be. Mint mondta, rendszeresen felmérik, hogy a városban élők milyen programokat szeretnének, és ez alapján alakítják a rendezvény-naptárukat. Szívesen fogadják a visszajelzéseket és az építő jellegű javaslatokat. Kéthetente tartanak baba-mama klubot, az időseket a számítógépes ismeretek elsajátításában segítik az önkéntesek, de táncháznak is helyet szokott adni a Célpont közösségi tér.
A látogatók az eseményen betekintést nyerhettek az egyik közkedvelt kisgyermekes programba a Ciróka elnevezésű népi hagyományőrző foglalkozásba is.