Az országzászlónál tartott megemlékezésre a résztvevők a mindszenti templomból vonultak át, ahol istentiszteleten vettek részt.
A magyar zászlót cserkészek helyezték fel az oszlopra, majd előbb felvonták, aztán félárbocra is eresztették. Június 4-én ugyanis arra emlékezünk, hogy 1920-ban ezen a napon szentesítették a nagyhatalmak a trianoni békediktátumot. A zászlófelvonás közben a Palota Rézfúvós Quintett előadásában felcsendült a Himnusz, majd énekkel folytatódott az emlékműsor: Erkel Patrícia a "Magyarország az én hazám"… című székelyföldi népdalt adta elő.
Mint ismert, a magyar országgyűlés 2010. évi 45. törvénye a nemzeti összetartozás melletti tanúságtételről június 4-ét, az I. világháborút magyar részről lezáró trianoni békediktátum aláírásának a napját, a nemzeti összetartozás napjává nyilvánította. A törvény megerősítette Magyarország elkötelezettségét a magyar nemzet tagjainak és közösségeinek egymással való kapcsolatának fenntartásában, ápolásában. Az országgyűlés kötelességének tekinti a nemzeti összetartozás erősítését. A törvény kimondja, hogy „a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, amelynek államhatárok feletti összetartozása valóság, és a magyarok önazonosságának meghatározó eleme.”
Böjte Csaba ferences rendi szerzetes atya emlékező beszédében elmondta, hogy ezer évig népünket az tette naggyá, hogy befogadtunk, integráltunk, ki tudtuk nyújtani egymás felé a kezünket.
"Úgy gondolom, újból vissza kell jönnie ennek a nyitott szívnek. Trianon sebére és fájdalmára nem lehet ugyanis más a válasz, csak a szeretet és a jóság, az irgalom, az újrakezdés lehetősége – hangsúlyozta Böjte Csaba. – Én hiszem, hogy valamilyen módon a hajdan velünk együtt élt népek felé el kell kezdeni a párbeszédet. Csak együtt építhetjük itt, a Kárpát-medencében Isten országát. Én ezért szeretnék imádkozni.
A közös imában a ferences rendi szerzetes Isten áldását kérte a Kárpát-medencére, „a mi közös hazánkra”.
"Add, hogy higgyünk abban, hogy előttünk van az a tündérkert, Isten országa, amit szeretnénk felépíteni gyermekeinknek. Ahol a szeretet és a béke, az egymásra figyelés, a közös munka meghozza a maga gyümölcsét, és otthonná teszi azt a földet" – fogalmazott Böjte Csaba.
A nemzeti összetartozás napja tiszteletére rendezett megemlékezésen koszorút helyezett el az országzászlónál Miskolc önkormányzata nevében Kriza Ákos polgármester és Pfliegler Péter alpolgármester, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kormányhivatal nevében Lukács Irén főigazgató, a Miskolci Egyetem képviseletében Horváth Zita általános rektorhelyettes. A megemlékezés virágait helyezték még el politikai pártok, szervezetek, civilszervezetek, nemzetiségi önkormányzatok, valamint iskolák képviselői.