Legutóbb Geszti Péter Rapülök koncertjén is így jártam a Lovagi tornák terén. Fejben elkészítem a storyboard-ot, ennek köszönhetően írom meg az adás felkonferáló-szövegeit, végiggondolom, kitől mit fogok kérdezni, miről szóljon nagy vonalakban az anyag. Így tettem a Promenád megtervezésekor is, a következő szöveget gondoltam a Rapülök anyaga elé:

„Ember nem volt a Földön, de Magyarországon biztosan, aki a 90-es években ne a Rapülők slágereiket dúdolta volna. Félmillió eladott lemez, megannyi őrületes koncert után Geszti Péter és a Rapülök a csúcson hagyták abba. Egy nagyszabású show erejéig a Lovagi tornák terén most ismét összeáll az együttes, hogy megkérdezzék: Mi kéne, ha volna?”

Úgy éreztem, hogy vicces is a felkonf, majd a bejátszót természetesen rögtön a „Mi kéne, ha volna” számmal indítjuk. Csodálatos terv, már olvadoztam, milyen okos vagyok, a lelki szemeim előtt láttam az adást, ahogy elindul, benne a koncepcióm százszázalékos érvényesülését!

Eljött a forgatás, a Promenád 2017 augusztus 10-i adásának a felkonferáló-szövegeit délután felvettük a vár oldalában, megvolt a koncert előtt az interjú Gesztivel, és a Hajdú ikrekkel, elkezdődött a show, dübörgött az Áj láv jú, de még nem sikerült interjút készíteni a Tóth tesókkal, Gabival és Verával! A hangfalak mögött kézzel-lábbal kommunikálva megegyeztem az operatőrrel, hogy ha a testvérek végre a kamera elé állnának, valahogy jelzem azt majd a számára!

Következett a második szám, a Mi kéne, ha volna, most, most figyeljen az operatőr, a tekintetemmel követtem a kamerát és abban a pillanatban az öltözők felől berobogott Tóth Gabi és Tóth Vera, 2 percük van az interjúra, mert rövidesen ők következnek, hol a kamera?! Egy pillanat – mondtam, a tömegbe vetettem magam az operatőr után és Mátéval már készen is álltunk a forgatásra. Lerohanós, gerilla módszer- szóltam a kollegának, ahogyan sikerül, indítsa már, mindjárt elmennek a lányok, forogni kezdett a kamera, a kérdést a hangomat sem hallva tettem fel, és közben előttünk dübörgött már javában a „Mi kéne, ha volna” című szám és tudtam a csodálatos koncepciómnak lőttek, a fantasztikus humorom csak egy olcsó poén marad, nekem ugyan kellene majd, ha volna, de már nem lesz! Sebaj, gondoltam, legalább a koncert hevében egy ritka jó beszélgetést készíthetek a Tóth lányokkal!

Miután a Gabi és Vera kinyilatkozták magukat, a további felvételeket az operatőrre bíztam, nem szeretek folyton instruálni, elvégre is mindenkinek jár az alkotói szabadság, sok közelit kértem és arra biztattam, hogy azt vegye fel, ami igazán tetszik neki! Nagyon magabiztosan hangzott az instrukció, majd helyet kerestem a nézőtéren, hogy végre én is Rapülhessek egy kicsit! Működött minden, az effektusok, a zenészek, a LED fal, Geszti és az őt körülölelő női koszorú, de valahogy nem forrósodott fel a levegő! Mindig talány, hogy mi az a pillanat, mikor suhan el egy kisangyal a küzdőtér fölött, amitől egy színházi előadás vagy egy koncert berobban, aztán ide az oroszlánt, itt nincs kegyelem és a székbe tapadsz! A Zúg a Volga következett:

Húzod az igát, nyúzod a zsigát,

Töröd magad és zúzod az Icát,

( - közben a LED fal egy óriási piros kontúr határolta panel lakóteleppé alakult, eszembe jutott hirtelen, hogy 1992-ben a szám megírásakor én is az avasi kínai nagy falnak becézett lakótelep egyik bérlője voltam és igen, ebben a pillanatban tapintani lehetett, hogy valami beindul, megváltozott a küzdőtér kémiája, a szöveg és Geszti tovább pörgött – )

Színes a panelcsanel, és mindenki hepi.

de nem te vagy az, aki a habokat szeli.

Pénzt keresel de nem sokat találsz,

Haláli buli – Yo! – néha inhalálsz.

Valami van, de nem az igazi

De majd lesz valahogy, és hát ez is valami!

Ha nem tudsz róla, gond egy szál se,

Evribadi brumm brumm, i ták dálse!

Zúg a Volga, sír a Volga!

Hadd zúgjon csak, az a dolga!

Igen, a szöveg, a pörgős, pattogó zene a lelkekben visszhangra talált, rezonált, tőlem balra egy hatalmas kigyúrt férfi csápolva felugrott, táncolni kezdett az ég fele hadonászva, na, gondoltam most aztán elszabadul a pokol, de mégsem, hirtelen megállt és visszaült a székébe. Érezhetően megélénkült a küzdőtér, élni kezdett a zene, már nem a nosztalgia dominált, hanem buli lett és igazi!

A Tóth lányok következtek, Tóth Gabi és Vera Christina Aguilera Lady Marmalade számába kezdett, Gabi az első sorokhoz lehajolva, szinte térdelve, teljes bedobással és átéléssel brutálisan énekelt és ettől végre tűzbejött a küzdőtér, felforrósodott a hangulat, a tőlem balra ülő férfi most már nem bírta tovább, felugrott ismét, mintha Vudu istenek tombolnának  a vérében, önfeledten, senkivel sem törődve átadta magát a zenének, és csak a zenének!

Mint szerkesztő épp erre a két pillanatra vártam, a „Zúg a Volga” és a „Lady Marmalade”-ra, mindenképp beszélni fogok majd ezekről, képileg is nagyon jól megfogható villanások!

A koncert végét nem vártam meg, az utolsó szám alatt elhagytam a Lovagi tornák terét, úgy éreztem, hogy igen, „szép volt, jó volt! Köszönöm! Ennyi!” és hazamentem!

Másnap a musterek, a forgatott nyersanyag átnézésekor mivel kellett szembesülnöm, mi maradt ki? Hát csak a két általam preferált pillanat, a Zúg Volga és a Lady Marmalade, azonkívül minden megvolt! Hibáztathatom az operatőrt? Nem, én mondtam, hogy csak azt vegye fel, ami neki tetszik! Sikerült minden? Igen, mert a felvett anyagból adást lehet összerakni! Amit szerettem volna, abból semmi sem sikerült? Semmi, fölösleges elsorolni, de ilyen a Rapülés, a koncert, a munka, annak mámora és a korrektség is azt követeli tőlem, hogy föltegyem végül magamnak is a kérdést: ugyan, mi kéne, ha volna?!