A Fogyatékossággal Élő Emberek Világnapja alkalmából már több mint 20 éve minden évben megrendezik a Mikulás Kupa úszóversenyt a megyei központi kórház Gyermekrehabilitációs Osztályán. Zahuczky Katalin osztályvezető főorvos érdeklődésünkre elmondta, az itt található medencében rengeteg gyerek úszott már az utóbbi 35 évben, az osztály fennállása óta. A versenyen résztvevő gyerekek közül vannak olyanok, akik már egészen csecsemőkoruktól járnak ide HRG-re, azaz hydroterápiás rehabilitációs gimnasztikára. A terápiára járók közül nőnek ki azok, akik megszeretik a vizet, a későbbiekben meg is tudnak tanulni úszni és akár versenyekre is elmennek.
– A gyerekeknek csupán pár százaléka kezd el a terápiát követően úszni, de mindenki ismeri a vizet, és tudjuk róla, hogy ez egy nagyon kellemes közeg; simogat, segíti a mozgásunkat, könnyebb lesz véghez vinni a mozgást. Az pedig, hogy versenyezhetnek a gyerekek, kifejezetten az életre nevel. Hiszen itt vannak kudarcok, van, amit nem sikerül teljesíteni, de vannak óriási nagy sikerek is. Úgy gondoljuk, hogy ezzel az életre kapnak egy kis előkészítést a gyerekeink – vélekedett Zahuczky Katalin. A versenyen 26 gyerek vett részt, ők számot adtak abból a tudásból, amire az elmúlt egy évben tettek szert. – Mindenki erején felül teljesített. Kinek milyen betegsége korlátozza az életét, de nem korlátozza a vágyait, nem korlátozza a gondolatait, és ebben próbáljuk a gyerekeket segíteni – tette hozzá a főorvos.
A speciális úszóversenyen a Miskolci Vízilabda Klub is részt vett. A csapat pályaelválasztó köteleket ajánlott fel a Gyermekrehabilitációs Osztály részére, míg az Auchan Magyarország Kft. gyümölcsökkel, Mikulás csomaggal támogatta a versenyt. Az MVLC adományát már a Mikulás Kupán bevetették: az új kötelek választották el az úszósávokat a verseny során.
Bachner András, az MVLC elnöke, technikai vezetője elmondta, lehetőségükhöz mérten minden évben próbálnak segíteni egy-egy intézményt, odafigyelve azokra is, akik nem olyan egészségesek, mint a csapat sportolói. Idén a GYEK rehabilitációs osztályára esett a választás. – Számomra és a klub számára is nagy boldogság, nagy öröm. Ilyenkor a lelkünk egy kicsit napfényben úszik, hogy tudunk segíteni. Látjuk azt az emberfeletti munkát, amit itt végeznek ezekkel a gyerekekkel – zárta gondolatait Bachner András.