Fürdőruha, papucs, törülköző – ha minden megvan, indulhat a család! Július 21-én és 22-én két napon keresztül izgalmas gyermekprogramok, esti koncertek és kellemes fürdőzés várja mindazokat, akik a Miskolctapolcai Strandfürdőt választják a hétvégi kikapcsolódás helyszínéül.
Szombaton lufihajtogató bohóccal találkozhattak a gyermekek, készültek csillámtetoválások, miközben fitness programok biztosították az aktív kikapcsolódást: volt aquafitness, köredzés és Body Art foglalkozás is.
A pörgős Break Dance bemutatót követően pedig délután 5-től Gáspár Laci koncertjét élvezhették a családok.
Vasárnap a szépségápolási- és egészség tanácsadással foglalkozó témasátorban tombolasorsoláson lehet majd részt venni, a Healthy Day (egészségnap) keretein belül pedig életmóddal kapcsolatos tippeket kaphatnak és frissen facsart gyümölcsleveket kóstolhatnak az érdeklődők. Délután 3 órától íjász, majd haditechnikai bemutató következik, 5 órától pedig az UFO lép fel a strandfürdőben.
A szervezők mindkét napon déltől látványsütéssel kedveskednek a vízi programoktól éhes vendégeknek. A pihenni vágyó felnőttek ezen kívül masszázsprogramokon is kikapcsolódhatnak.
Persze nem csak ezen a hétvégén érdemes ellátogatni a strandfürdőbe, hiszen a külső területen található 50 méteres úszómedence és az új játékelemekkel felszerelt családi medence mellett 2 röplabdapályával és 2 lábteniszpályával, valamint ingyenes napozóágy-használattal várják a vendégeket.