Meghosszabbította lejáró szerződését Hajós Roland, a DVTK Jegesmedvék támadója. Ennek ellenére Mikael Tissel vezetőedző a szezon első felében nem számíthat az utóbbi három idény csapatkapitányára, mert a remek csatárnak május végén kés alá kellett feküdnie. Állapotáról és hosszabbításáról kérdezte a klub hivatalos honlapja. A dvtk.eu-nak Hajós többek között elmondta, a műtét után most már sokkal jobban érzi magát.
– Nagyjából hathónapos rehabilitáció vár rám, reálisan számolva decemberben várható a visszatérésem, de én bízom a novemberben. Szerencsére óriási segítséget nyújt Kató Csaba és a DVTK orvosi stábja. Remélhetőleg másfél hét múlva eldobhatom a mankót, és elkezdhetem terhelni a lábam. Pozitívan állok hozzá, és mindent megteszek a minél gyorsabb rehabilitáció érdekében – emelte ki.
A csatár elárulta azt is, hogy meg sem fordult a fejében, hogy máshová igazoljon.
– Engem már nagyon sok minden ideköt. Egyértelműen a legutóbbi négy év pályafutásom legszebb szakasza, emellett otthonomként tekintek Miskolcra. Mindenképpen maradni szerettem volna, mert a DVTK a legstabilabb és legjobb csapat a bajnokságban, kiváló szurkolói háttérrel. Igazán boldog vagyok, hogy továbbra is DVTK Jegesmedvék játékosa lehetek – mondta.