A kassai vendégelőadó mellett a Miskolci Egyetem hallgatói, oktatói tartottak előadásokat, amelyek hozzájárulnak a régió történetének kutatásához.
– Ez egy valódi világháború volt, amely az egész világot felforgatta. Hatalmas változásokat eredményezett, új politikai berendezkedések jöttek létre. Sok tízmillió ember az életét is áldozta azért, hogy a nácizmust és a fasizmust legyőzve egy új, több helyen jobb világ jöhessen létre – mondta Gyulai Éva történész-muzeológus, egyetemi docens, a rendezvény egyik szervezője.
Balassa Zoltán kassai közíró az 1941. június 26-án történt kassai bombázás máig sem tisztázott eseményeit idézte fel. Sok légből kapott feltételezés látott napvilágot a támadókról, de a legvalószínűbb, hogy a szovjetek követték el. A 30 bomba közül 28 robban fel, a 29 halott és sok sebesült mellett közel 3 millió pengő kárt okozva.
Somorjai Lehel a B.-A.-Z. Megyei Levéltár igazgatója Miskolcot mutatta be, milyen volt a II. világháború időszakában.
– Miskolcot a magyarországi városok között a legsúlyosabban érintette a II. világháború, hiszen ipari, sőt hadiipari központ volt. Emiatt két nagy bombatámadást is el kellett szenvedniük az itt élőknek - mondta.
1944. június 2-án olaszországi támaszpontról indulva 100 szövetséges repülőgép dobott 200 tonna bombát a Tiszai pályaudvartól a Piac térig húzódó sávban. 160 lakóház dőlt össze, és több mint kétszázan életüket vesztették. A másik támadás 1944. november 13-án történt, ekkor döntően a diósgyőri üzemekre hullottak a bombák.
A város november elejétől lett hadműveleti terület, megkezdődött az evakuálás, a gyárak leszerelése. A dolgozók azonban megvédték az üzemeket. A közigazgatásban megjelentek a nyilasok. A zsidóság sorsa is megpecsételődött. Tömeges kivégzések történtek a város különböző területein. A németek december 2-án éjszaka a Szentpéteri kapu felé vonulva hagyták el a várost, utánuk vonultak be a szovjet csapatok.
A tudományos emlékülés további előadásai érintették mindezeket az eseményeket, valamint a MOKAN-Komité szerepét és működését is.