– Továbbra is tartjuk a jó irányt, tudva azt, hogy még évekig nem leszünk munka nélkül – mondta Bogyay Ferenc rendőr ezredes, miskolci rendőrkapitány. – Soha nem lehetünk elégedettek, ennek ellenére eredményesen zártuk az évet. Az utolsó 10 éves intervallumot elemezve, több mutatóban is az évtized legjobb eredményét értük el mind az összes bűncselekmények, mind a közterületi bűncselekmények, mind a kiemeltek tekintetében is.
Az elmúlt évben 8169 bűncselekmény jutott a rendőrség tudomására, ez 20 százalékos csökkenést jelent. Javult viszont a felderítés: a kiemelt bűncselekményeknél ez közel 40 százalékot jelent, a közterületen elkövetett cselekményeknél ez az arány közel 64 százalékos. Csökkent a balesetek száma is 274-re, ezek közül 6 volt halálos.
A rendőrkapitány szerint az eredményeket nem adták ingyen, sokat dolgoztak érte. Hosszú évek óta nagyon következetes, határozott, a kényszerintézkedéseket is igénybevevő tevékenységet folytatnak. Nagy jelentősége van annak, hogy korábban megállapodást kötöttek az önkormányzattal, így ismét visszatértek a járőrpárok a közterületre. Ennek meg is lett a hatása, csökkentek a közterületen elkövetett bűncselekmények. Az országos rendőr-főkapitányság is felismerte ennek jelentőségét, és plusz keretet is biztosítottak arra, hogy a kapitányság más területen is ugyanezt a többlet közterületi jelenlétet biztosítani tudják.
A tájékoztatón szó esett arról is, hogy az új szabálysértési törvény alapján a kellő apparátussal nem rendelkező jegyzőktől a rendőrséghez került át a hatáskör. Itt kellő hatékonysággal tudtak foglalkozni a szabálysértésekkel is. Ugyanolyan komolyan veszik ezeket a kisebb súlyú ügyeket is, mint a bűncselekményeket. Ebből ered, hogy a visszatérő szabálysértők az üzletszerűség miatt már büntető eljárás hatálya alá kerülnek, illetve nőtt az eredményesség ezen a területen is. A regisztrált szabálysértők 61 és fél százalékában ugyanis megállapították, hogy ki az elkövető.
Az ünnepi rendezvényen részt vett Kiss Gábor is. Miskolc alpolgármestere a polgárok nevében megköszönte a rendőrség munkáját, egyben hangsúlyozta az együttműködés fontosságát és az állampolgárok megbecsülését. Ezt követően dicséretben és jutalomban részesítette 2014. évben végzett kiemelkedő szakmai tevékenysége elismeréseként:
– Márku László r. századost, a Bűnügyi Osztály Életvédelmi- és Államigazgatási Alosztály Körözési Csoport csoportvezetőjét,
– Kovács Gergő r. zászlóst, a Diósgyőri Rendőrőrs járőrvezetőjét,
– Bogáth István r. főtörzsőrmestert, a Közrendvédelmi Osztály segédelőadóját,
– Lázár Krisztina r. törzsőrmestert, a Vasúti Rendőrőrs járőrét,
– Kasnyik Zsolt r. törzsőrmestert, az Avasi Rendőrőrs járőrét,
– Németh Alexandra r. törzsőrmestert, a Vasgyári Rendőrőrs járőrét.