Csütörtöktől változott fesztiválzónává a Népkert, hiszen újra, harmadik alkalommal is elérkezett az idő: a sörünnep ideje, a Miskolci Sörfesztivál semmivel sem összetéveszthető hangulata.
Sok ezer liter sör fogyott, megszámlálhatatlan pálinkát ízlelt meg a fesztiválozó tömeg. Az ételek illata csavarta az orrokat rendesen.
Minden korosztályra, minden ízlésfajtára odafigyeltek a szervezők. Mindenki talált magának valót. Édességet, lángost, kürtős kalácsot, húst, kolbászt, miegymást.
Mi is kipróbáltunk néhány sörfajtát, sajnos az összest nem tudtuk abszolválni – majd jövőre folytatjuk. Új termékkel is kedveskedtek a miskolciaknak – kivételesen ízletes fröccsöt is mértek, de az egész történetnek az ételek, italok csupán a kiegészítői voltak. A lényeg ezúttal is a zene volt, illetve még inkább a közösség.
Több ezer baráti társaság mulatott együtt. Körhintázott, táncolt, beszélgetett, és ki tudja még, mit csinált. Hajdú Péter szervezőcsapata a megszokott módon világsztárokat prezentált ezúttal is. Mindenkinek kedvre tudtak tenni. Volt EDDA Művek, volt Irirgy Hónaljmirigy, volt Dr. Alban és Korda Gyuri bácsi sem hagyja ki a Miskolci Sörfesztivált. Természetesen Balázs Klárival érkezett, s táncoltatta a tömeget színpad előtt és a színpadon is.
Örökké fiatalnak érezhettük magunkat az Alhpaville-el, s az utolsó buli ideje is elérkezett. A jelenkori, hazai könnyűzenei elit ellátogatott Miskolcra. Ha csak a zárónapról beszélünk, akkor sem kevés együttesről van szó.
A vasárnapi hangulat megteremtését a Desperado kezdte megteremteni, majd a fiatalok örömére érkezett a New Level Empire. Színpadra lépett Kállay-Saunders András, és koncertezett az R-GO is. A Liget színpadot Zoltán Erika zárta, a harmadik Miskolci Sörfesztivált pedig a Boney-M zárta, este 10-től, majd Dj. Dominique csinált egy hatalmas házibulit.