2024. október 06. Brúnó, Renáta
Miskolcon folytatódik a nyomortelepek felszámolása!
minap.hu
|
2014. augusztus 14. 19:10
|
frissítve: 2014. szeptember 02. 14:58
A Miskolci Cigány Nemzetiségi Önkormányzat elnöke valótlanul állítja, hogy megállapodtak Miskolc polgármesterével abban, hogy legalább két hónapra felfüggesztik a kilakoltatásokat Miskolcon. Szintén valótlanul állítja Váradi Gábor elnök azt, hogy megállapodás született arról is, hogy az úgynevezett számozott utcákban lakóknak csak miskolci lakóhelyet ajánl fel a város. Ezzel szemben a valóság az, hogy semmiféle megállapodás nem született a roma vezető és Miskolc polgármestere között. Sőt a mai tárgyaláson immár két államtitkár jelenlétében is leszögeztem: Miskolcon minden csak a jogszabályok és a városi rendeletek betartása mellett történhet a nyomornegyedek felszámolása kapcsán – hangsúlyozza Kriza Ákos, Miskolc polgármestere közleményében.

bontas_drava_u140808_ja_44.jpg

Képünk múlt héten, a Dráva utcai telep felszámolásánál készült

„A mai egyeztetésen, amelyre hivatkozik a cigány kisebbségi vezető, mindössze annyi történt, hogy a nyomortelepek felszámolásának eljárásában a Máltai Szeretet Szolgálat mediátor szerepet vállalt, amit mindkét fél üdvözölt. Ennyi.

A nyomornegyed-felszámolások ügyében nincs semmilyen meghátrálása a városvezetésnek.

A belügyminisztériumban megtartott egyeztetésen egyébként részt vett még Pogácsás Tibor, belügyminisztériumi önkormányzati államtitkár, Czibere Károly szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár - és munkatársaik - valamint Vecsei Miklós, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke is. A tény tehát az, hogy Miskolcon tovább folytatódik a nyomornegyedek felszámolása!” - hangsúlyozza csütörtöki közleményében Kriza Ákos.
 

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat