Az egészséges, természetes, helyi alapanyagok felhasználását támogatja a hamarosan érvénybe lépő új közétkeztetési rendelet. A javaslatok – tervezet formájában – már korábban megfogalmazódtak, és a Miskolci Közintézmény-működtető Központ (MKMK) hamar eleget is tett a feltételeknek Zsóka Roland (képünkön) élelmezési igazgató elmondása szerint. – Miskolc ebben is élen járt – hangsúlyozta, hiszen már most is, közel 90 százalékban teljesítik a kritériumokat: friss, egészséges és helyi alapanyagokat használnak fel az ételek elkészítésénél. Ebben nagy segítségükre van a Miskolci Agrokultúra Kft. is, melynek fóliasátraiban, mintegy hétezer négyzetméteren, ellenőrzött körülmények között, saját zöldségeket – paprikát, paradicsomot, uborkát – termesztenek.
A kritériumok teljesülése természetesen nem pusztán vélemény, sokkal inkább ellenőrzéseken alapuló kijelentés. Zsóka Rolandtól megtudtuk, az ÁNTSZ évente több alkalommal rendkívül átfogó ellenőrzést végez a konyhákon. Ezek alkalmával tíz élelmezési nap anyagfelhasználását vizsgálják, korosztályok szerint, és tüzetesen megnézik a 19 konyha egyhavi étlapját. A kiértékelést tavaly óta az új, 2015-ben érvénybe lépő rendelet szerint végzik el – ezek mutatnak ilyen kitűnő eredményeket.
Az élelmezési igazgató elmondása szerint drasztikusan le kellett csökkenteni a só- és cukorfelhasználást, és a teljes kiőrlésű gabonából készült pékárukat előtérbe kellett helyezni. Zsóka Roland elmondása szerint, a só visszaszorítását vették észre a leghamarabb a diákok, ha hallanak kritikát a menüvel kapcsolatban, akkor az általában ebből ered.
A hagyományos ételek mellett – húsgombócleves, babgulyás, kelkáposzta-főzelék vagy éppen aranygaluska vaníliaöntettel – olyan különlegességek kerülhetnek mostanság a miskolci menzák asztalaira, mint joghurtos almaleves, francia hagymaleves krutonban vagy éppen sertéskaraj mandulaforgácsban. Az adventi időszakban természetesen nem maradhatott ki az ünnepi menüből a bejgli, a sütőtök vagy a hal sem. Az MKMK egy „ötletkört” kínált fel a város konyhái számára, olyan javaslatokat adott, amivel újítani tudnak, és a hagyományos mellett különleges ételeket választhatnak a menzák, s így az azokban étkezők.