Finta János és Jánosné (62) kereskedelmi eladó, háztartásbeli
Hetente kijövünk a temetőbe, fontos. hogy méltó módon ápoljuk elhunytaink nyughelyét. Nagyapánk már harminc éve meghalt, mégis mindig olyan, mintha velünk lenne, mert nagyon sokszor szoktuk emlegetni őt otthon. Ez az ünnepkör sokaknak sajnos csak egy egyszeri fellángolás az évben, pedig nem csak ilyenkor kell gondolni a halottainkra. A kertünkben mindig van virág, szezonálisan éppen azt vágjuk le, amelyik nyílik. Ilyenkor bevásárolunk a piacon is, de sajnos azt tapasztaljuk, hogy magasak az árak, főleg a díszített sírcsokrok kerülnek sokba, még az előző évhez képest is. Mi inkább szálra veszünk virágokat - főleg krizantémot, ami ilyenkor már nyílik - ennek az ára még elfogadható.
Nevelős István és Istvánné (69, 65) nyugdíjasok
Az egész családunk a Deszka temetőben nyugszik, itt vannak a szüleink, a nagyszüleink, sokat járunk ki, főleg a megemlékezés miatt. Számunkra nem az a fontos, mennyire vannak feldíszítve a sírok. Egész évben nyílik virág a kertben, azokkal jövünk, csak ritkán veszünk egy-egy csokrot. Úgy érzékeljük, tavalyhoz képest idén kicsit drágábbak a virágok. Mi ragaszkodunk a sárga krizantémhoz, mert az fagytűrő. Ha más színűt veszünk, sokszor már másnapra lehervad, összezsugorodik a szirma. Sajnos a fehér sem bírja úgy az időjárást, mint a sárga, pedig az jelképezi a tisztaságot. Gyertyát a gyerekek miatt szoktunk hozni, szeretik nézegetni a lángját.
Érsek Ferencné (74) nyugdíjas
Én már az ünnep előtt kiszoktam hozni a virágot. Meg vagyok elégedve az áraikkal, most vettem vágottat is, főleg a vajszínű, nagy virágokat szeretem, amelyek szép gömbölyű labdaalakúak. Most cserepeset is vettem, az is jó árban volt. Ezekkel díszítem fel a sírjainkat, hogy szépek legyenek, mikorra a gyerekek hazajönnek Pestről. Nagyon szép ilyenkor a temető sötétben, velük jövök ki napnyugta után gyertyát gyújtani. Persze nem a sírok díszítése a legfontosabb, hanem az, hogy a szívünkben hogyan őrizzük meg a halottaink emlékét. Mi nagyon sokat emlegetjük őket máskor is. Visszaidézzük azokat a mondataikat, amiken jókat derültünk annak idején. A sírokat egész évben látogatom, nemcsak az ünnepekkor.