2024. március 28. Gedeon, Johanna
Négy diákot támogat idén is a Miskolci Gráciák ösztöndíjprogramja
minap.hu
|
2018. szeptember 20. 11:25
|
frissítve: 2018. szeptember 21. 17:03
A Miskolci Gráciák Egyesület tehetséggondozó tevékenysége keretében negyedik alkalommal hirdetett pályázatot. Íme a nyertesek:

miskolci_graciak_170428_ja_6.jpg

Archív felvétel

Sikeres pályázók - az iskolai tanulmányi eredmény, közösségi munka és az egyéb tevékenységekben (tudomány, művészet, sport) nyújtott teljesítmény, a bemutatkozó, illetve motivációs levélben foglaltak, valamint a család jövedelmének figyelembe vételével történt értékelés szerint - az alábbiak: 

I. kategória: Trembóczki Lilianna, 18 éves, Földes Ferenc Gimnázium,

     Zobay Tamás, 10 éves, Szent István Általános Iskola,

II. kategória: Pikhely Orsolya, 20 éves, ME-ÁKJ, 

     Szederkényi Fatima, 21 éves, ME-EK.

A szociálisan rászoruló, tanulni vágyó, tehetséges fiatalok számára, adomány formájában nyújt pénzbeli támogatást a Miskolci Gráciák Egyesület. Pályázhatott: 10-19 éves alap- vagy középfokú képzésben részesülő, illetve első diplomát szerző, és 18-26 éves Miskolc városi és Borsod-Abaúj-Zemplén megyei lakos és itteni intézményekben tanuló diák. A folyósított összeg 15.000, illetve 30.000 forint havonta.

A pályázás határideje augusztus 20-a volt, a bírálatot négytagú bizottság végezte, mint eddig is, majd a Gráciák Egyesület alapító tagjai azt jóváhagyták szeptember 19-én. A szerződéskötéskor a pályázók találkozhatnak személyes kapcsolattartó mentorukkal.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat