A Jégcsarnokba érkező szurkolók az ülőhelyükön találnak majd egy úgynevezett tapsolókártyát, amelyet a Borsodi kifejezetten a döntőre gyártat le. Mindenkitől azt kérik, hogy a mérkőzéseken végig használják ezeket, így biztatva a csapatot. Az álló helyen lévő szurkolóknak a Borsodi hoszteszei osztják ki ezeket a mérkőzés kezdete előtt.
A Borsodi révén különleges meglepetésben is részesülhet minden drukker vasárnap. Az aulában speciális Jegesmedvés és – csak a felnőttek – Borsodis arcmatricát kaphatnak azok, akik ezt kérik. Szerdán pedig a Borsodi “fényképészműhelyében” emlékfotókat lehet készíteni Sikuval, a klub jegesmedvéjével.
Folytatódnak az elődöntőben indult játékok. A Szinvapark kapura lövő játékának fődíja, a színes tévé már gazdára talált, de a mikrohullámú sütőért mérkőzésenként tíz drukker még harcba szállhat. Bárki megnyerheti még a százezer forintos, Samsung Galaxy S4-es mobiltelefont, csupán egy százasért és egy jó tippért! A mérkőzéseken meg kell tippelni, hogy melyik harmad, melyik percében esik az első miskolci gól. Mivel egy nagy értékű nyereményről van szó, a tippszelvényeket 100 forintért lehet megvenni az aulában a hoszteszektől, a bevételt az Jegesmedve-utánpótlás kapja. Az összes jó tipp közül az utolsó mérkőzés után sorsoljuk ki a nyertest. Az elődöntő első mérkőzésén senki sem adott jó tippet, a második viszont négyen is. Az ő szelvényük már benne van a gömbben, várhatják a sorsolást. De ha most is vesznek szelvényt, és ismét eltalálják a gól időpontját, az esélyük csak tovább növekszik.
Ismét fel lehet ülni a Rolba vendégülésébe a mérkőzés szüneteiben. Ehhez csak a jelentkezési lapot kell bedobni legkésőbb a meccs kezdése előtt 10 perccel, az aulában lévő dobozba. A jelentkezők közül sorsolják ki a két szerencsést, aki aznap a két szünetben felülhet a Rolbára. A Rolba „lovaglásra”csak 10 évesnél idősebbek jelentkezhetnek!
Lesznek még egyéb meglepetések és látnivalók is.
A pénztár két órával a kezdés előtt, azaz már 16 órától nyitva lesz, a beengedés pedig 17-kor kezdődik. Arra kérik a szurkolókat, hogy minél hamarabb jöjjenek ki a jégcsarnokba, mert így elkerülhető a hosszú sorbanállás. A mérkőzés második harmadától, illetve a meccs után már megvásárolhatók a jegyek a szerdai találkozóra is.
Már most felhívják a szurkolók figyelmét arra, hogy a szezonzáró nagy bulit a Magyar Kupa után, március 29-én, vasárnap délután tartják a 2-es jégpályán. Erre nagyon különleges, soha ne látott programokkal készülnek a szervezők, a Borsodi pedig egy olyan ajándékot ad a résztvevő szurkolóknak, aminek egészen biztosan örülni fognak, de ez egyelőre maradjon meglepetés. A Jegesmedve csapat tagjai ezen az eseményen vehetik át a Magyar Bajnokság megnyeréséért járó aranyérmeket. Akik eljönnek a bulira, azok hozzák magukkal a döntőre szóló jegyüket, bérletüket, mert még ezek is sokat érhetnek.