– Nagyon meglepődtem, de természetesen nagyon örültem. Az irodámban dolgoztam éppen, amikor felhívtak az akadémiától. Először nem is hittem el – mondta a 61 éves díjazott a France Info hírrádióban.
A Nobel-díj honlapján olvasható beszámoló szerint Tirole azt mondta: „először a feleségemnek és az anyámnak újságoltam el, aki 90 éves; elővigyázatosságból leültetettem. Nagyon megható volt az egész család számára”.
Jean Tirole a toulouse-i Ipargazdasági Intézet (IDEI) Jean-Jacques Laffont Alapítványának elnökeként, és a Toulouse-i Fejlett Tanulmányok Intézetének (IAST) alapító tagjaként a harmadik francia, aki Gérard Debreu (1983) és Maurice Allais (1988) után megkapta a közgazdasági Nobel-díjat.
Az elismerés miatt „semmi nem fog számomra megváltozni” – hangsúlyozta a díjazott. Elmondta, hogy elsősorban azokat a kutatási módszereket, amelyekkel dolgozik, a barátait és a diákjaival való közös kutatást szereti az életben.
– Remélem, hogy nem nagyon fogok megváltozni – tette hozzá.
A Svéd Királyi Akadémia indoklása szerint Jean Tirole „rávilágított, hogyan kell értelmezni és szabályozni olyan iparágakat, amelyekben csak néhány erős cég tevékenykedik”. Mint a France Info hírrádióban elmondta, a játékelméletek segítségével értette meg jobban az ipari gazdaság problémarendszereit. Munkássága központi politikai kérdések megoldását segíti, egyebek között azt, hogyan kezeljék a kormányok a vállalategyesüléseket, a kartelleket, és hogyan szabályozzák a monopóliumokat.
Jean Tirole sokkal ismertebb külföldön, mint hazájában, számos publikált műve soha nem jelent meg franciául.
A Troyes-ban született közgazdász mérnökként végzett Párizsban, majd a Massachusettsi Műszaki Egyetemem doktorált, 1991-ben érkezett Toulouse-ba, ahol megalapította a közgazdaságban toulouse-i iskolának nevezett irányzatot.
A francia politikai vezetők egyöntetűen üdvözölték a francia közgazdász elismerését, amely „büszkeség” a hazája számára is.