2024. április 19. Emma
"Szent István hazát és hitet adott" Ünnepi megyei közgyűlés Bánhorvátiban
baz.hu
|
2018. augusztus 20. 12:50
|
frissítve: 2018. augusztus 22. 11:00
A hagyományokat folytatva a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat államalapító Szent István király tiszteletére egy települési önkormányzattal tartott közös, ünnepi közgyűlést, amelynek pénteken Bánhorváti adott otthont.

A Berkes János Művelődési Ház és Könyvtárban az árpádkori település polgármestere, Földvári István köszöntötte a megye minden részéből érkező vendégeket. Kiemelte, hogy ebben az emelkedett pillanatban képzeletben jelen vannak őseink is, velünk ünnepelnek. Szent István intelmeit interpretálva szólt az előttünk álló feladatokról, a hit, a függetlenség és a demokrácia megőrzéséről. Kiemelte az egyetemes erkölcsi értékek tiszteletét, a közösség erejét.

megyei4.jpg

„Szent István király hazát és hitet adott a magyarnépnek amikor államot és egyházat alapított.  Törvényt alkotott… Kijelölte az utunkat, amikor erős, keresztény államot épített” – hangoztatta nyitóbeszédében Török Dezső, a megyei közgyűlés elnöke. Emlékeztetett, hogy, ha kellett, István király erős kézzel tett rendet a főurak közt. Ha kellett, kardot rántott és legyőzte a ránk támadó ellenséget – ezzel biztosította a békés országépítés feltételeit. Olyan erős alapot rakott le, amelyhez a nehéz időkben is bármikor vissza lehetett nyúlni. Őseink sok  generáción át sikeresen harcoltak a megmaradásunkért.

„Manapság szerencsére már nem fegyverrel a kézben, hanem ésszel, szívvel, lélekkel, de ugyanúgy  meg kell vívnunk a a magunk harcát a fennmaradásért” – hangsúlyozta a megyei közgyűlés elnöke. Török Dezső emlékeztetett, hogy a polgárok az áprilisi választással megerősítették: nem akarnak Európa Egyesült Államokat, nem akarnak feloldódni egy arctalan masszában. Magyarként képzelik el a jövőjüket a Kárpát-medencében. A mi Európánk nem egy részvénytársaság, hanem a népek Európája. „Fogjunk össze, építsük tovább Szent István államát. A modern Magyarország csak így lehet Európa megbecsült országa” – zárta szavait az elnök.

megyei.jpg

Demeter Zoltán, a térség országgyűlési képviselője ünnepi beszédében úgy fogalmazott, hálás emlékezéssel kell tekinteniük István királyra és Magyarországra. Mint mondta, 30 éves korára már kialakul az ember személyisége. A rendszerváltás gyermeke, az új, demokratikus, szabad Magyarország jövőre lesz 30 éves. A mai Magyarország nemcsak ezeréves, hanem harminc éves is. És mindkét életkori tapasztalatra szükségünk van, ha élhető országot akarunk. Az ezer évre is és a harmincra is. Vagyis meg kell őriznünk gyökereinket, de szükség van a friss tapasztalatokra is, harmonikusan kell ötvözni a kettőt. A nemzet jövője a családalapításon, a gyermekvállaláson múlik. Szent István örökségét gyermekekkel lehet leginkább megőrizni és tovább vinni. Demeter Zoltán,zárásként az új kenyérről, az ország kenyeréről szólt, majd a Himnusz szavaival kérte Isten áldását minden magyarra.

megyei1.jpg

Az augusztus 20-ai ünnepen szokták átadni a megyei önkormányzat Rákóczi-lánc elnevezésű, életművet elismerő kitüntetését, amelyet idén Hajdú Ráfis Jánosnak, a mezőkövesdi mezőgazdasági gép- és eszköz múzeum létrehozójának adományoztak.

A Talán teátrum művészeinek kulturális műsora után a református és a katolikus egyház képviselői megáldották, megszentelték az új kenyeret, amelyet a közgyűlés elnöke és a polgármester közösen szegett meg. Az ünnepi közgyűlés emlékére Török Dezső emléklapot adott át Földvári Istvánnak, aki megköszönte a lehetőséget, hogy vendégül láthatták a megyét. 

megyei3.jpg

A polgármesteri hivatal falán a közgyűlés elnöke és Bánné dr. Gál Boglárka alelnök felavatták az ünnepi közgyűlésre emlékeztető réz táblát.  Az ünnepi fogadáson dr. Ódor Ferenc, az Encsi Járási Hivatal vezetője mondott pohárköszöntőt.  Szent István, mint lelki támaszt említette, s felhívta a figyelmet az országban, hazában, nemzetben gondolkodás fontosságára

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat