Október 25-én jön újra Miskolcra zenélni Müller Péter Sziámi az And Friendsszel. A Helynekembeli este különlegessége Szinetár Dóra vendégeskedése lesz, akivel épp közös lemezen dolgoznak. Alapvetően egy kellemes táncos-rockos estét ígér a zenekar, és az új dalok mellé kínált Sziámi – URH repertoár. A Miskolc Televízió azonban nem erről a jövőről, hanem miskolci múltjáról és a város jelenéről kérdezte a hazai alternatív zenei élet emblematikus figuráját.

– Érdemes talán kicsit messzebbről kezdeni, mert van filmrendezői diplomája, ön az ország egyetlen diplomás cirkusz- és varietérendezője, de végül is színházi rendezés hozta tartósan Miskolcra.
– Írni akartam az artistasuli felvételijéről, ezért jelentkeztem, és nagy meglepetésemre fel is vettek. Felnőttképzés keretében, bármilyen viccesen vagy komolyan hangzik, bohócosztályba jártam, de egy évvel diploma előtt abbahagytam. Végül, bár külön ilyen szakra jelentkezni nem lehet, egy cirkusz- és varietérendezői végbizonyítvánnyal engedtek el. Sok hasznát vettem, amikor zenés darabokat rendeztem. Így kerültem többek között Miskolcra is. A Mária evangéliuma című darabunkat akarta bemutatni a színház, és az akkor igazgató, Hegyi Árpád Jutocsa, akivel jól ismertük egymást, mert együtt jártunk a főiskolára filmrendező szakra, egyszer csak megkérdezte, nem rendezném-e meg. Annyira meglepődtem, hogy azt mondtam: jó. Aztán sok rendezésbe belebonyolódtam, és egy idő után művészeti vezetője lettem a Játékszínnek.

– És egyik ötletgazdája az operafesztiválnak.
– A város kezdett kiürülni, kezdett egy kicsit megbillenni. A gyárakat sorba zárták be, nagyon sok ember elment innen, és még a Diósgyőr is rossz passzban volt. Durván fogalmazva azt mondhatnám: nagyon úgy nézett ki, hogy nincs itt semmi. Jutocsának volt akkor egy mondata: te mindig szoktál fesztivált csinálni, nem csinálunk ide egyet? Elgondolkodtam, tényleg, van egy öt játszóhelyes színház, jó fesztiválközpontnak, és be lehetne vonni külső helyszíneket. De milyen fesztivált? Operát. Ez annyira abszurd volt, hogy akár nagyon jól elsülhetett. Ahogy szoktam, megkérdeztem a barátaimat, és egyszer csak összeállt egy ötletcsomag. Amint meghirdettük, nagy érdeklődést tapasztaltunk, nagyon pozitív visszhangja volt.

– Azóta eltelt több mint egy évtized. Hogy látja most Miskolcot?
– Azóta is figyelemmel követem a várost. Mivel ritkán vagyok itt, jobban érzékelhető, mi mozdul, és mi az, ami kevésbé könnyen változik. Akkoriban valamiért az volt a szlogen, hogy itt van Európa leghosszabb főutcája. Ami nem olyan érdekes, meg elég sok mindent össze kell toldani, hogy így legyen, de attól sincs még semmi. Közben éppen lezüllőben volt a főutca, százforintos bolton meg bezárt üzleten kívül nem nagyon volt semmi. Pedig, ha az mondom, hogy a színház fesztiválközpont, az nem lehet, hogy nincs körülötte élet. Ez bántotta a csőrömet nagyon. Hosszú idő után most végigsétáltam a Széchenyin, és azt láttam, hogy a legtöbb üzletből lett valami. Nem tudom, lassú vagy gyors a folyamat, de pár éve még nem volt ilyen egyértelmű. Szép lett a diósgyőri vár, jól néz ki a rekonstrukció, ez nagyon jólesik. Épülnek a strandok, jobban játszik a Diósgyőr, és új stadion is lesz, ezeknek lehet örülni. De igazából két fontos dolgot látok. Az egyik a főutca, az már jobb. A másik az avasi pincesor. Mindig mondtam, hogy olyan az a hely, mintha a Rózsadombot betolnánk a Váci utca mellé…

– Vett is ott egy pincét.
– Próbáltam minden módon egy kicsit meglökni, elindítani, csak nagyon nehéz. A 80-90-es évek elején volt ott élet, de mire elkezdtük a fesztivált, már nagyon lezüllött. Foggal-körömmel ragaszkodtam hozzá, hogy meg kell csinálni, de iszonyatos pénz kellene. Én kiszúrtam magamnak egy fehér házat, bementük az idős eladóval, ki lehetett látni a teraszról a városra, szépen be volt rendezve, és nagyon alacsony összeget mondott. Azóta már felmentek az árak. Mondtam, hogy meg van véve, mire döbbenten kérdezte, hogy „a pincét meg sem nézi”? Azt hittem, valami kis tárolóhely, és lementünk egy olyan nagy pincébe, mint a Rákóczi, benne 80 liter bor – ő valójában azt árulta, én meg nem is tudtam, hogy ez ilyen hely… Azután kezdtem beizzítani az embereket, hogy vegyenek pincét az Avason, de hát ezrével vannak. A miskolciak helyében kiszúrnék magamnak egy pincét, és megvenném. Mert a hagyományos élet is úgy nézett ki, hogy a polgárság egyszer csak átment a házából a borházába. Nem véletlen, hogy az irodalmi élet nagyjai itt mulattak… Jó hogy vannak már használt pincék, jó, hogy van a Borangolás. Infrastruktúrát kellene fejleszteni, és világunikum lehetne ez a hely.