Egy apró simogatás, egy mosoly, ez a lehető legtöbb, amit egy szülő tehet a gyerekéért, még akkor is, ha az 34 éves. Diána születése óta sérült, se járni, se beszélni nem tud. Édesanyja gondozza.
- Tulajdonképpen nem is tartozunk sehová, csak ez a kis szülőcsoport ahova időnként összejövünk. Azért is nagyon jó, mert hasonló anyukákkal és hasonló helyzetben lévő emberekkel találkozunk, már a gyermekeink is ismerik egymást és nagyon örülnek egymásnak – nyilatkozta Dancsné Barócsi Gizella.
Ágnes kisfia egészségesen született, de súlyos vesegyulladása miatt a szervezetében lerakódott méreganyagok károsították az idegrendszerét. Azért osztotta meg a történetét, hogy másokon segítsen.
- Nagyon sokára tudtuk meg azt például, hogy nekünk föl lehet írni közgyógyra a pelenkát. Mi sokáig vettük a pelenkát, és egy anyukától tudtuk meg, hogy ezt mi föl is tudjuk íratni – nyilatkozta Dománné Csicsman Ágnes.
Magyarországon a súlyosan sérültek nagy része intézményben él, a többieket pedig szüleik gondozzák. Nekik szervez rendszeresen találkozókat a Halmozottan Sérültek Heves Megyei Szülőszövetsége. Több mint 10 éve alakultak és mára 130 család a tagjuk.
- Ha a súlyosan, halmozottan sérülteknek különböző ellátásokra van szükségük, akkor még a mai napig is a legtöbb hasznos és használható információt egymástól, a szülőtársaktól szoktuk kapni. Ezért fontos egy ilyen esemény, amikor közösen össze tudunk jönni és meg tudjuk vitatni ezeket a dolgokat – nyilatkozta a Miskolc Televíziónak Domán Zoltán, a Halmozottan Sérültek Heves Megyei Szülőszövetségének elnöke.
Miskolcon tízezer körüli tehető azoknak a száma, akik megváltozott munkaképességűek. A Szimbiózis Alapítvány több mint 50 fogyatékkal élőnek biztosít lakhatást és értékteremtő munka lehetőséget a Baráthegyi Majorságban és Martin-kertvárosban.