A verseny története a diósgyőri uszodában kezdődött. Két évvel később már a szomszédos országokból is érkeztek versenyzők. 2013-ban a rekordszámú nevezés miatt már kétnapos erőpróbává bővült a rendezvény.
– Az utóbbi 4 évben a Magyar Úszó Szövetség nemcsak erkölcsileg, anyagilag is támogatja versenyünket és többször méltatta a rendezvény kettős célját: az úszósportok népszerűsítését és a víz védelmét – mutatott rá Sallai Ferenc, az MHT Borsodi Területi Szervezet alelnöke.
A huszonegyedik nemzetközi úszóversenyen a hazai indulók mellett Kassa és Marosvásárhely úszói is képviseltetik magukat a hétvégén a Kemény Dénes uszodában. A rendezvényt a sportiskola és a hidrológiai társaság borsodi szervezete mellett a miskolci önkormányzat és a Megyei Úszó Szövetség is támogatja.
– Körülbelül 400 versenyző nevezése érkezett be ideáig, ami közel 1400 rajtot fog jelenteni. 54 versenyszámot fogunk indítani, ebből 51 egyéni és 3 váltó – mondta el Kiss Attila, a B.-A.-Z. Megyei Úszó Szövetség elnöke.
A XXI. Víz Világnapi Úszóversenyen szinte minden korosztály képviselteti magát. Szabó László létesítményvezető most hétvégére nem úszni, hanem szurkolni hívja a nagyközönséget. A hétvégén nemcsak a nyereményért, de a víz védelméért is úsznak a víz világnapi verseny résztvevői.