Ágyúlövés dördült hétfőn reggel a Diósgyőri várban. Így üdvözölték a Diósgyőri várba érkező táborozókat, akik egy héten keresztül ismerkedhetnek a vár népével, sajátíthatják el a régi korok mesterségeit.
Érkeztünkkor Johanna udvarhölgy vezette körbe az aprónépet a vár falai között és mesélt annak történetéről. László lovag Nagy Lajos király lovagiasságáról, csatáiról szólt az ifjú várlátogatóknak.
Mamuzsich Ramóna kulturális munkatárs elárulta, mi mindennel foglalkoznak majd a hét folyamán a táborozók. – Reggel már jártunk a gyógynövénykertben, pajzskészítés is szerepel a programok között, de kipróbálhatják a fazekasságot is – mondta. Hozzátette, a gyerekeknek nagyon tetszik a különböző gyógynövények illata, ezért szuvenírként apró zsákokba rakhatják a kedvencüket és illatos ajándéktasakot készíthetnek belőle.
Divatbemutató is vár a lurkókra, itt a korabeli öltözékekkel ismerkedhetnek meg a lurkók. – Mivel hát és tizenhárom éves kor közötti a húsz fős csoport, az energiájuk egész nap igen magas, ezért például az olyan program, mint a kincskeresés, kiváló programnak bizonyulhat – jegyezte meg Mamuzsich Ramóna.
A hét során lesz még itt betűvetés, íjászat, pénzverés, mindez Diósgyőr csodálatos várában. Ez az első ilyen tábor, de már most nagy volt az érdeklődés. A húsz jelentkezőből több volt a fiú, őket talán jobban vonzzák a harci történetek. Ugyanakkor lányok is akadnak szép számmal, akiket a történelem más fordulatai érdekelnek, de a lényeg, hogy itt mindenki megtalálhatja azt, ami a legjobban megmozgatja a fantáziáját a középkori vár életéből.