2024. május 12. Pongrác
Vérfrissítés az Euro Kupa-induló MVLC-nél
minap.hu
|
2017. május 19. 09:08
|
frissítve: 2017. május 20. 16:21
Négy új játékos érkezését is bejelentette a klub elnöke. Bachner András elmondta azt is, hogy lezárták a BVSC elleni affért, bocsánatot kértek tőlük, ezért nem pereskednek. Azt egyelőre nem lehet tudni, ki váltja Sike József lemondott vezetőedzőt a kispadon.

A Digi Sport Reggeli Start vendége volt a napokban Bachner András. Természetesen szóba került a BVSC elleni affér is, ezt azonban a klubvezető elmondása szerint már elsimította a két klub.

– Ennek a történetnek már vége, nem lesz per, megtörtént a bocsánatkérés – húzta alá.

Az Euro Kupa-indulás kapcsán úgy fogalmazott, „soha nem akarunk akkorát lépni, hogy kilépjünk a cipőből, természetesen vállaljuk az indulást. Zöld lámpát kaptunk a városvezetéstől és a szponzoroktól is”.

Szóba került a lemondott vezetőedző, Sike József pótlása is. Mint ismert, a szakember az után állt fel a kispadról, hogy a csapat megszerezte az európai indulást jelentő 5. helyet a bajnokságban.

– Vannak olyan dolgok a magyar vízilabdában, a bajnokság lebonyolításában, amik nagy nyomást jelentettek számára, de én félretenném a negatívumokat – mondta Bachner András, aki tett egy javaslatot a bajnokság lebonyolítására is: véleménye szerint egy körmérkőzéses rendszer jobb lenne, de amennyiben a magyar vízilabda érdekei a most hatályban lévő lebonyolítást kívánják, akkor azt elfogadják.

Nem
A teljes beszélgetés itt tekinthető meg

Végül a klubelnök bejelentette: minden évben kell egy kis vérfrissítés, és idén az OSC-től Nagy Ádám, a Ferencvárostól Dőry Farkas, Szegedről Sánta Dániel, valamint Kaposvárról ifjabb Berta József érkezik az MVLC-hez.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat