Eredményével az MVLC kivívta magának a jogot arra, hogy a következő szezonban a nemzetközi porondon szerepelhessen. A történelmi siker után azonban az edző bejelentette, hogy lemond.
A szakember azt mondta: a BVSC átlépet egy olyan határt, ami számára már nem elfogadható. Sike József beszélt arról is, hogy olyan méltatlan, a csapatot hátrányos helyzetbe hozó jelenségeket tapasztalt a magyar vízilabdában, ami miatt nem tudja folytatni ezt a munkát.
Utalt arra, hogy a BVSC csapata készített egy lövőfalat, amin a miskolci klub vezetője, Bachner András szerepelt, és azt „lövették” egy héten át.
– Én tudtam róla, de eltitkoltam a csapat és András elől is, mert be akartam bizonyítani, hogy mi nem a zöld asztalnál, hanem a medencében fogjuk megverni a BVSC-t – mondta a felindult vezetőedző a Miskolc Televízió riporterének, hozzátéve, sem az egészségi állapotát, sem a lelkét sem szeretné tovább kockára tenni.
A kirívó sportszerűtlenséggel kapcsolatban Bachner András a mérkőzést követően arról beszélt, hogy már felvette a kapcsolatot a Magyar Vízilabda Szövetség elnökével, Kemény Dénessel, de akár jogi lépéseket sem tart kizártnak.
Az érintettek véleményét tartalmazó összeállítást a Miskolc Televízió pénteki híradójában láthatják.