Az augusztus 16-án őrizetbe vett, 29 éves francia-marokkói kettős állampolgárságú Mourad Farest szerdán adta át Törökország a francia hatóságoknak – jelentette be csütörtökön Bernard Cazeneuve francia belügyminiszter Párizsban.
„Egy különösen veszélyes, a dzsihadista terroristákhoz közel álló egyénről van szó” – olvasható a belügyi közleményben. A férfit szerda este, megérkezését követően a párizsi Charles de Gaulle repülőtéren letartóztatták és csütörtök reggel a belső elhárítási igazgatóság átadta az igazságszolgáltatásnak – jelezte a belügyminiszter.
Fares szerepe a tárca szerint Toulouse-ban és Strasbourgban volt meghatározó francia fiatalok toborzásában szíriai harcokra.
A délkelet-franciaországi Thonon-les-Bains-ből származó férfi 2013 júliusában utazott el Szíriába. Először az Iszlám Állam nevű radikális fegyveres szervezethez csatlakozott, majd átment a rivális Jabhat al-Nusra nevű csoporthoz. Egy párizsi bíró július 24-én nemzetközi elfogatóparancsot adott ki ellene terrorszervezettel kapcsolatos bűnszövetkezet miatt.
A francia hatóságokat aggasztja, hogy a Szíriába utazó franciák hazatértük után a legradikálisabb dzsihád nevében terrorcselekményeket követhetnek el Európában. Számukat közel ezerre becsülik, beleértve azokat is, akik már visszatértek, illetve azokat, akikről a titkosszolgálatok azt gondolják, hogy a közeljövőben fognak a harcok helyszíneire utazni.