Idén már négy középiskolást 15 ezer, három egyetemistát pedig 30 ezer forinttal támogatnak 10 hónapon át. A fiataloknak önéletrajzukon kívül egy motivációs programot is írniuk kell a pályázatban, amit augusztus 30-ig lehet benyújtani. A pályázati feltételeket az egyesület weboldaláról lehet letölteni. Szeptember végén derül ki, hogy kik kapják majd az idei ösztöndíjakat.
– Ugyan az a rendszerünk, mint a tavalyi évben volt – mondta Pelczné Gáll Ildikó, a Miskolci Gráciák Egyesületének elnöke. – A dr. Sólyom Enikő által vezetett team az, aki majd bírálni fogja az írásban beadott pályázatokat. És mint az előző évben is volt, a legnagyobb fokmérő az, hogy milyen célt tűz ki a fiatal maga elé, mit szeretne elérni: tanulni, sportolni, művészeti tevékenységet folytatni – mondta az elnök.