Julius Caesarral kezdődik az idei töriérettségi első, rövid válaszokat igénylő feladatrésze. Kaptak a vizsgázók kérdést a középkori városokkal és Hunyadi Mátyás uralkodásával kapcsolatban is. Az egyik feladat a kora újkori európai kereskedelmi útvonalakkal kapcsolatos – írja az Eduline szakportál.
Szintén a rövid választ igénylő feladatok közt található egy grafikonos feladat a 18. századi demográfiai változásokkal és az Emberi és polgári jogok nyilatkozatával kapcsolatban. Van még 1848-hoz kötődő feladat, és sztálini diktatúrával, közelebbről a nagy ukrajnai éhínséggel (holodomor) kapcsolatos is.
A két világháború közti Magyarországgal kapcsolatban olvashatnak a diákok Horthy-idézetet, de szól feladat a berlini falról és a határon túli magyarság második világháború utáni helyzetéről. Az utolsó rövid válaszos feladat a magyarországi cigányságról szól.
Az Oktatási Hivatal MTI-hez eljuttatott tájékoztatása szerint a középszintű írásbeli 180 percig tart. Az írásbelin a vizsgázóknak egy központi feladatsort kell megoldaniuk, amelynek első része egyszerű, rövid választ igénylő feladatokból, második része szöveges (kifejtendő) feladatokból áll.
A vizsgázó a rendelkezésére álló időt tetszése szerint oszthatja meg az egyes feladatok között, és megoldásuk sorrendjét is meghatározhatja.
Az írásbeli feladatsort mintegy 60 százalékban a magyar, 40 százalékban pedig az egyetemes történelemhez kapcsolódó feladatok alkotják. Az összes feladat közel fele a az 1849-től napjainkig terjedő időszakra vonatkozik.
A feladatlap megoldásához a középiskolai történelmi atlasz (az állami tankönyvfejlesztésért és kiadásért felelős szerv által kiadott, kronológiai adattáblázatot nem tartalmazó középiskolai történelmi atlasz és a 2015/2016. tanévben tankönyvjegyzékre került középiskolai történelem atlaszok) használhatók.
A történelem emelt szintű írásbelije 240 percig tart. A vizsga két feladatsorból áll, hasonlóan a középszintűhöz.
A diákok először az I. feladatlapot oldják meg, majd a dolgozatokat 100 perc leteltével a felügyelő tanár összegyűjti. Ezután osztják ki a II. feladatlapot.
A témák megoszlása és a használható segédeszközök megegyeznek a középszintű feladatokéval.
Történelemből is van idegen nyelven érettségi: középszinten angol, francia, horvát, német, olasz, román, spanyol, szerb és szlovák nyelven 1704 vizsgázó; emelt szinten angol, francia, horvát, német, szerb és szlovák nyelven 110 vizsgázó tesz érettségi vizsgát – írta az Oktatási Hivatal.