A gyanúsított 2017. szeptember 28-án 20 óra 25 perckor egy miskolci lépcsőház előtt a hajánál fogva a földre rántott egy ott lakó hölgyet, majd elvette tőle táskáját és elszaladt. Az idős asszony a támadás következtében 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. Az elrabolt ritikülben személyes iratok, készpénz, bankkártya és mobiltelefon volt – tájékoztatott a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság.
A bejelentést követően a rendőrök azonnal a helyszínre mentek, majd azonosították és elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható fiatalt.
N. László gyanúsítotti kihallgatása során beismerő vallomást tett a nyomozóknak, az elrabolt értékek pedig, - a készpénz kivételével- hiánytalanul megkerültek. A bűnügyi őrizetbe vett gyanúsítottal szemben a Miskolci Rendőrkapitányság előterjesztéssel él előzetes letartóztatásának indítványozására.