"A Fidesz ezt teszi, az LMP és a többi ellenzéki párt viszont nem szavazta meg a nyugdíjasokat segítő különböző indítványokat" - reagált Halász János az LMP-nek az idősügyi nemzeti minimumprogram kialakításáról szóló ötpárti egyeztetést szorgalmazó kezdeményezésére szerdán Debrecenben sajtótájékoztatón.
A politikus rámutatott: az LMP csak a választási kampány közeledtével figyel a nyugdíjasokra, miközben nem szavazta meg a nyugdíjemelést tartalmazó költségvetéseket.
Sem az LMP, sem a többi ellenzéki párt nem szavazta meg a nők 40 év utáni nyugdíjba vonulásának lehetőségét, de a rezsicsökkentést és az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentését sem - jelezte a politikus.
"A Fidesz és a KDNP viszont az LMP nélkül is már hetedik éve biztosítja a nyugdíjak vásárlóértékének megőrzését és emelkedését" - tette hozzá Halász János.
A frakciószóvivő a sajtótájékoztatón kérdésre válaszolva közölte: a Fidesz-frakció támogatja a kereszténydemokraták kilakoltatási moratórium meghosszabbítására vonatkozó parlamenti kezdeményezését, mert az "segít a nehéz helyzetben lévő embereknek, családoknak".