November 12., a Szociális Munka Napja, tavaly december óta hivatalosan is munkaszüneti nap a szociális terület dolgozói számára. Városunkban ebből az alkalomból adtak át elismeréseket a kedd délelőtti ünnepségen, melyet a Miskolci Régizene Együttes, valamint Czifra-Kutas Enikő és Azari Péter műsora színesített.
Az ünnepség elején vetített kisfilm a Gyermekvédelmi Törvény megalkotásának és hatályba lépésének 20. évfordulója alkalmából készült, a szeptember 25-ei Regionális Gyermekvédelmi Konferencián tekinthették meg először az érdeklődők. A rövidfilm Révész Attila és felesége életét mutatja be, akik húsz éve nevelőszülőkként tevékenykednek. Ez alatt az idő alatt 17 gyermek fordult meg náluk, 11-et örökbe is adtak.
Radomszki Lászlóné, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kirendeltségének igazgatója köszöntőjében elmondta, már első alkalommal is nehezen tudott megszólalni a kisfilm megtekintése után. – A gyermekvédelem egy életre szóló esélyt kínál, a szociális szférában dolgozóknak pedig egy közös küldetése van: hogy ismét napfényt vigyenek a gondozott gyermekek életébe – emelte ki az igazgató.
Magyarországon több mint 90 ezren dolgoznak a szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltatások területén – csak megyénkben közel 1800-an. Demeter Ervin kormánymegbízott hangsúlyozta, ezen a napon ráirányítják a figyelmet azokra a szakemberekre, akik az év minden napján segítik, gondozzák segítségre szoruló honfitársainkat.
– A kormány minden eszközzel igyekszik elismerni azt a munkát, amelyet a szociális, a gyermekjóléti és a gyermekvédelmi szolgálatokban dolgozó munkatársak felkészülten, elkötelezetten és magas szakmai színvonalon végeznek. Ők ma fáradhatatlan és nélkülözhetetlen munkásai annak, hogy a magyar társadalom befogadó, összetartó és a nehézségekkel küzdő emberekkel szolidáris közösség legyen. Ma nekik mondunk köszönetet – húzta alá a kormánymegbízott.
Hozzátette, a kormány kiemelt célja, hogy erkölcsileg és anyagilag is támogassa az ágazatban dolgozókat, ezért a béremelés kiemelt fontosságú a 2018-as évre nézve. Benedek István Zsolt, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság főigazgató-helyettese egy Szabó Magda idézettel köszöntötte a jelenlévőket: „Ott kezdődik a nagyemberség, hogy az ember észreveszi, hogy mások is élnek a földön őkívüle, és amit tesz, úgy teszi, hogy nemcsak magára gondol, hanem másokra is.”
– A szociális szféra dolgozói nagy emberséggel, odaadással, elkötelezettséggel, hivatástudattal rendelkeznek. Ezek mind elengedhetetlenek a szakmájukhoz; önök kellenek ahhoz, hogy a gondozott gyermekek a lehető legjobb életet éljék, a kilátástalan időkben önök adnak reményt a rászorulóknak – fogalmazott a főigazgató-helyettes, majd hozzáfűzte: minden nap köszönetet kellene mondanunk a szociális munkásoknak.
A díjazottakról készült fotókat alábbi képgalériánkban tekinthetik meg.