A rendezvény egy programsorozat része, melynek első állomása Miskolc, de Budapesten, Győrön, Szegeden és Pécsett is tartanak konferenciát a következő két hónapban. A fő támogató az Emberi Erőforrások Minisztériuma, amely a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatósággal együttműködve állította össze és szervezte meg a több állomásos programsorozatot.
Az egész napos, miskolci konferencián Borsod-Abaúj-Zemplén megyén kívül négy megye (Nógrád, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Heves, Hajdú-Bihar) intézményvezetői és szakemberei vettek részt.
A konferenciát két fiatal tehetség nyitotta, zenés és verses produkcióval szórakoztatták a közönséget.
– Nagy örömmel vettük a felkérést a regionális konferencia miskolci állomásának megszervezésére. A rendezvény egyik fő gondolata, hogy életre szóló esélyt kínálunk a gyermekeknek. A szakemberek, a kollégáim, a vezetők mindannyian azért dolgozunk, hogy azoknak a gyermekeknek, akik ránk vannak bízva, esélyt adjunk arra, hogy boldog felnőttkorba léphessenek – mondta el köszöntőjében Radomszki Lászlóné a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Megyei Kirendeltség igazgatója.
Földessy Judit, a Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény igazgatója arról szólt, hogy 1997-ben született meg Magyarországon a gyermekvédelmi törvény, amely mérföldkő a gyermekvédelem történetében. Paradigmaváltásnak is nevezhetjük - egyrészt a gyermekek védelméről való gondolkodásban, másrészt a gyermekek védelmével foglalkozó intézményrendszerben is – tette hozzá az intézményvezető.
A gyermekjóléti alapellátásokat, azon belül pedig a gyermekjóléti szolgálatokat a gyermekvédelmi törvény hívta életre és terjesztette ki. Földessy Judit szerint óriási előrelépést jelentett a magyarországi gyermekvédelemben az, hogy nem csak a közvetlenül veszélyeztetett, védelemre szoruló gyerekekre terjed ki a törvény hatálya, hanem valamennyi gyermekre.
– A szolgáltatások megszervezésének, és ezáltal a prevenciónak nagyon fontos eszköze, hogy úgy kell a szolgáltatásokat biztosítani az adott településeken, hogy minden gyermek hozzáférhessen – összegezte Földessy Judit.
Azt is megtudtuk, hogy 2014-től a nevelőszülői státusz megerősítése érdekében munkavállalói jogviszonyba kerültek a nevelőszülők. – A szakma célja, hogy minél szélesebben kiterjessze a nevelőszülői elhelyezés lehetőségét, hiszen az otthon közeli, családias jellegű ellátásnak ez a leghumánusabb módja – hangsúlyozta az intézményvezető.
Révész Attila Ózdon él, és közel 20 éve tevékenykedik nevelőszülőként. Mint mondja, felesége kezdte el, utána együtt folytatták, hivatásosan pedig 2014. január elsejétől tölti be a nevelőszülői státuszt. Húsz év alatt 17 gyermek fordult meg náluk, akik közül 11-et örökbe is adtak. Jelenleg öt gyermeket gondoznak, a kisebbeknél az etetés, pelenkázás teszik ki a napi teendők jó részét, a nagyobb fiúgyermeket pedig iskolába kísérik, tanulnak vele.
Demeter Ervin kormánymegbízott beszédében Móricz Zsigmond szavait idézte: "Mindennek alapja a gyermek. Azért kell ennünk, hogy a testet fenntartsuk a gyermek javára. Azért kell a föld összes problémáiban részt venni, hogy a létet kedvezővé tegyük a gyermek számára. Az élet alap-problémája tehát a gyermek: ahogy a növény csak azért él, hogy magvakat hozzon".
– Minden elhagyott gyermeknek joga van arra, hogy az állam felnevelje, az államnak pedig az kötelessége – a kormánymegbízott a 116 évvel ezelőtti, első gyermekvédelmi törvényt idézte, mely az első egységes szerkezetbe foglalt ilyen törvény volt, és az Állami Gyermekvédelem Alaptörvénye nevet viselte. – A gyermekvédelem minden gyermekre és ifjúra kiterjedő gondoskodás, pedagógiai, pszichológiai, szociális, egészségügyi és jogi, hatósági tennivalók összessége, amelynek a gyermek áll a fókuszában – emelte ki a kormánymegbízott.
– A szeretet és az érzelmi biztonság, a megismerés és a tudás szükséglete ugyan olyan fontos szerepet játszik egy gyermek életében, mint a biológiai szükségletek. Az államnak, az önkormányzatoknak, a civil szervezeteknek és a magánszemélyeknek is rendkívüli szerepük van ezen a területen a felelősségteljes feladatellátásban – zárta beszédét Demeter Ervin.