Mellszobra előtt tisztelői, egykori alapító Magyar Demokrata Fórum-tagok (MDF), pártok és civilek helyeztek el koszorúkat a 24 évvel ezelőtt, 1993. december 12-én elhunyt politikus, muzeológus, orvostörténész tiszteletére. Pankucsi Márta, Furmann Imre MDF alapító tag özvegye mondott beszédet, amelyben bemutatta Antall József pályáját.
– Személyesen nem igazán ismertem, néhány alkalommal találkoztam vele, de férjem állandó kapcsolatban állt vele – mondta a Miskolci Egyetem Szociológiai Intézetének oktatója. – Már tizenhat évesen tudta, mi akar lenni: politikus. Annak ellenére, hogy még ma is úgy tekintenek a politikára az emberek, mint valamiféle nagyurak huncutságára. Mindig a nép pártján állt, a nép érdekét szolgálta, akkor is, amikor vetélytársai és rosszakarói befeketíteni akarták az életpályáját, munkásságát.
Pankucsi úgy gondolja, Antallnak elévülhetetlen szerepe volt a rendszerváltásban, és mivel ő volt az első szabadon megválasztott miniszterelnök az országban, joggal nevezik őt „tizenötmillió magyar miniszterelnökének”.