Leány ifjúsági (U17-es) röplabda-válogatottunk péntektől vasárnapig Miskolcon, a Generali Arénában méreti meg magát Portugália, Szlovákia és Törökország csapata ellen, Európa-bajnoki selejtezőn.
A sajtótájékoztatón Szabados István, a Magyar Röplabda Szövetség utánpótlás szakmai igazgatója úgy fogalmazott: különösen fontos a csapat számára, hogy hazai pályán vívhatja meg az Eb-selejtezőt, bíznak a jó szereplésben.
– Az ellenfelek ismeretében reális esélyünk van arra, hogy továbbjussunk. A felkészülés már régóta tart, jó körülmények között tudtunk készülni. Biztos vagyok benne, hogy a helyszín jól fogja kiszolgálni a csapatokat és a nézőket – húzta alá a szakmai igazgató.
A fiatal sportolók a miskolci sportcsarnokot már megismerték, belakták, az akklimatizáció fontos egy selejtezősorozat megkezdése előtt az U17-es csapat szövetségi kapitányának meglátása szerint. Kőnig Gábor külön köszönetet mondott Toma Sándornak, a DVTK női röplabdacsapata szakmai igazgatójának, hogy egy felkészülési mérkőzés erejéig összehívta a lányait (a meccset a válogatott nyerte 3-0 arányban).
– Nekünk fontos volt, hogy játszunk még egy meccset a fontos selejtező előtt. Úgy gondolom, minden körülmény adott a sikeres szerepléshez – hangsúlyozta a szövetségi kapitány.
A magyar válogatott tavaly csak egy hajszállal (rosszabb szettaránnyal) maradt le az első ízben megrendezett serdülő Európa-bajnokságról, a múlt heti MEVZA-tornán pedig hármas körbeverés után (ugyancsak rosszabb szettaránnyal) maradtak le az elődöntőbe kerülésről. Ennyi pech után most már a szerencse is melléjük állhatna, a lányok mindenesetre mindent meg fognak tenni a győzelemért, tolmácsolta csapattársai véleményét is Boskó Ágnes. A csapatkapitány elmondta, nagyon lelkesen készülnek a megmérettetésre, persze – tette hozzá a Linamar-Békéscsabai RSE játékosa – mindenkiben van egy bizonyos izgatottság a hazai pálya miatt, de ez természetes.
– Lelkes, hajtós, küzdős a csapatunk, de ügyelnünk kell arra, hogy maximálisan koncentráljunk végig minden mérkőzésen. Nagyon várjuk már a mérkőzéseket, és bízunk abban, hogy sikerül továbbjutnunk. Remélem, hogy ebben szurkolóink is segítenek majd – mondta.
A röplabda Eb-selejtezőt a DVTK is támogatja. Szabó Tamás, a klub stratégiai igazgatója úgy fogalmazott, a szövetség döntésében talán az is közre játszott, hogy látják: azzal, hogy a DVTK felkarolta a női röplabdát, újra van perspektíva helyi szinten a sportágban. Az is a deklarált céljuk, hogy stabil NB I.-es csapatot alakítsanak ki Miskolcon, és majd idővel az élmezőnybe kerüljenek.
Miskolc a röplabda Eb-selejtezővel egy újabb rangos tornának ad otthont. Rakaczki Zoltán sportért felelős polgármesteri biztos megköszönte a szövetségnek, hogy a város pályázatát elfogadva Miskolcot jelölték ki helyszínként a torna lebonyolítására.
– Miskolc és a város polgárai legendásan híresek a sportszeretetükről. A röplabda nagyon népszerű nálunk, hiszen négy sportszervezet foglalkozik ezzel, de az általános és középiskolákban is egyre többen űzik ezt a sportágat – mutatott rá a polgármesteri biztos, aki hangsúlyozta annak fontosságát, hogy minél több rangos sporteseménynek adjon otthont Miskolc. Külön kiemelte a Tour de Hongrie nemzetközi kerékpárversenyt, aminek házigazdái leszünk, a Spartan Race először érkezik Miskolcra egy kétszer négyezer fős versennyel, valamint a Városvédő Futást is megrendezik Miskolcon.
A leány csapat és vezetői, valamint a szervezők és támogatók is bíznak abban, hogy minél többen jegyet váltanak a mérkőzésekre, és buzdítják a magyar válogatottat. A csapat meccsei mindhárom nap 17:30-kor kezdődnek (előtte 15 órától mindig a riválisok mérkőznek) a Generali Arénában.
A bulgáriai Eb-re – a házigazda mellett – 11 csapat jut ki: a 8 csoportelső mellett a legjobb három csoportmásodik is kvalifikálja magát. A magyar válogatottnál bíznak abban, hogy megnyerik a selejtezőt, és nem kell a szerencsére bízni az Eb-részvételt.
Leány U17-es Eb-selejtező, Miskolc, program:
Január 5., péntek
17:30 Magyarország – Portugália
Január 6., szombat
17:30 Magyarország – Szlovákia
Január 7., vasárnap
17:30 Magyarország – Törökország.