Lelkes ünneplők várták vasárnap éjjel Miskolcon, a Kossuth utcai Fidesz irodánál Csöbör Katalint és Hubay Györgyöt, a miskolci központú 1-es és 2-es választókerületek győztes Fidesz-KDNP jelöltjeit, a szavazatok közel száz százalékos feldolgozottságánál.
Csöbör Katalin köszönetet mondott a választóknak, mint fogalmazott, nehéz menet volt, de megcsinálták. - Most harmadjára sikerült nyernem az 1-es választókerületben. Nehéz küzdelem volt, de rendkívül jó segítőim és aktivistáim, erős csapatom volt ebben a rendkívül nehéz körzetben – hangoztatta a kormánypárti politikus, hozzátéve: nőként is megállta a helyét a férfiak között.
– Elmondhatjuk azt, hogy Miskolc ismét két Fidesz-KDNP-s politikust küld a parlamentbe – hangoztatta Hubay György, köszönetet mondva Kriza Ákos polgármesternek, aki profi kampánycsapatot állított fel, amivel megnyerték a körzetet. – Visszahódítottuk az MSZP-től a 2-es választókerületet, ez nagy haditett, hiszen az ország öt legnehezebb választókerülete között van. Az eredmény is igazolja, hogy mindenki elvégezte a rábízott feladatot. A munka pedig most kezdődik - fogalmazott Hubay György.
– Nagyon köszönöm Miskolc város lakosságának, azoknak, akik elmentek szavazni, és nagyon köszönöm azoknak, akik megint ránk szavaztak – ezt Kriza Ákos polgármester mondta, köszöntve a Fidesz-KDNP két győztes képviselőjelöltjét. - Mind a két körzetet hoztuk, nagy munka volt, nagy küzdelem, és van egy csodálatos eredmény: visszahódítottunk egy körzetet, nem is akárhogyan! Elmondhatjuk, hogy nyolc év munkája beérett, most már Miskolc egy nemzeti, radikális és polgári város – hangsúlyozta Miskolc polgármestere.
A miskolci központú választókerületek részletes adatai a szavazatok közel 99 százalékos feldolgozottságánál:
1-es kerület:
2-es kerület:
Elsöprő győzelemmel nyerte a Fidesz a választást
A Fidesz több mint kétmillió szavazattal vezet közel 100 százalékos feldolgozottságnál, a második párt a Jobbik, harmadik az MSZP-P..
Az országos lista eredményei szerint:
FIDESZ-KDNP 48,53 %
Jobbik 19,61 %
MSZP-P 12,3 %
LMP 6,87 %
A mandátumok száma jelen állás szerint (még nem végleges eredmény)
1. FIDESZ-KDNP: egyéni választókerület: 91, országos lista: 42, összesen: 133, a parlamenti mandátumok aránya: 66,83 százalék.
2. JOBBIK: egyéni választókerület: 1, országos lista: 25, összesen: 26, a parlamenti mandátumok aránya: 13,07 százalék.
3. MSZP-PÁRBESZÉD: egyéni választókerület: 8, országos lista: 12, összesen: 20, a parlamenti mandátumok aránya: 10,05 százalék.
4. DK: egyéni választókerület: 3, országos lista: 6, összesen: 9, a parlamenti mandátumok aránya: 4,52 százalék.
5. LMP: egyéni választókerület: 1, országos lista: 7, összesen: 8, a parlamenti mandátumok aránya: 4,02 százalék.
6. EGYÜTT: egyéni választókerület: 1, országos lista: 0, összesen: 1, a parlamenti mandátumok aránya: 0,50 százalék.
Független: egyéni választókerület: 1, országos lista: 0, összesen: 1, a parlamenti mandátumok aránya: 0,50 százalék.
MAGYARORSZÁGI NÉMETEK ORSZÁGOS: kedvezményes mandátum: 1, összesen: 1, a parlamenti mandátumok aránya: 0,50 százalék.
Összesen: egyéni választókerület: 106, országos lista: 92, kedvezményes mandátum: 1, összesen: 199, a parlamenti mandátumok aránya: 100,00 százalék.
Van 106 szavazókör, ahol nem bontották fel vasárnap este az urnákat: ezek "megvárják" a külképviseleteken, illetve a más magyarországi településeken leadott (átjelentkezők által leadott) szavazatokat. Az "utazó" voksokat a választás utáni szombaton keverik bele ennek a 106 szavazókörnek az urnáiba. Az országgyűlési egyéni választókerületi választási bizottság a jegyzőkönyvek alapján összesíti a szavazatokat, és állapítja meg a választás végeredményét.