Az Adevarul bukaresti napilap internetes oldalán, és több más romániai portálon is közzétett felvételen az látszik, hogy a sofőr önmagát is filmezi, majd a telefonja kameráját az út felé fordítja, és egy egyenes útszakaszon egy kisbusz valamint egy teherautó előzésébe kezd. Jól látható, hogy jön szembe a piros fülkéjű teherautó, de a sofőr semmit nem próbál tenni azért, hogy elkerülje az ütközést.
András Tamás, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, hogy a kisbusz egy homokszállító teherautóval ütközött a 4-es főúton, a teherautó vezetője könnyebb sérüléseket szenvedett. A balesetben hét férfi és két nő vesztette életét, valamennyien a kisbuszban utaztak.
A román Digi 24 hírtelevízió korábban azt jelentette, hogy a balesetben hét román állampolgár vesztette életét.
Éjfél után fejeződött be a helyszíni szemle és a műszaki mentés a 4-es főúton Ceglédbercelnél, ahol korábban kilenc halálos áldozatot követelő baleset történt. Az út csak szerdára virradóra lett ismét teljes szélességében járható a rendőrség közlése szerint.