- Hogyan értékeli a Rendészeti Bizottság eddigi munkáját, mennyire teljesültek a kitűzött célok?
- Úgy gondolom, Hubay György képviselő úr, a korábbi elnök nagyon sikeresen végezte a feladatát, ezt mutatta az a nagy arányú választói bizalom is, amely megnyilvánult iránta az országgyűlési választáson. Én akkor alelnökként vettem részt a munkában, s úgy érzem, komoly tapasztalatokat szereztem. A rendészeti bizottság - más bizottságokhoz hasonlóan - véleményezési jogkörrel rendelkezik bizonyos ügyekben, emellet közreműködő, kapcsolattartó, koordinátori szerepet is betöltünk. Felelős tevékenységet kell folytatnunk, hiszen azok a közbiztonsággal, rendvédelemmel összefüggő ügyek, amelyekben közreműködünk, nagyon közelről érintik és érdeklik az embereket, a közvéleményt.
- A Rendészeti Bizottság új elnökeként, melyek a legfontosabb célkitűzései?
- Mindenképpen tovább kell haladnunk a megkezdett úton, hiszen mind az eredmények, mind a lakossági visszajelzések azt igazolják hogy jó irányba tartunk. Ezt általában véve elmondhatjuk a város közbiztonsági, rendészeti intézkedéseiről, de elmondhatjuk a bizottság munkájáról is, amely szoros együttműködében dolgozik a város vezetésével, a rendvédelmi szervekkel. Nagyon fontos, és szinte rendvédelmi politikánk sarkalatos pontjának tekinthető, amt Hubay György képviselő úr szokott mondani. Ő mindig azt hangoztatta, hogy ez nem egy „bent ülős” munkakör. Aki tenni akar a lakók biztonságáért, annak a terepen, az emberek között kell működnie. Felmérni a problémáikat, velük együtt keresni a megoldásokat. Bőven van feladat, haladnunk kell tovább a megkezdett úton, az eddigi erővel és lendülettel.
- Mondana esetleg néhány szót a közeljövő konkrét terveiről?
- Mivel sikeresnek bizonyult a kezdeményezés a rendészeti alközpontok létrehozására - hogy még közelebb kerüljünk a lakossághoz - további alközpontok létesítését javasoltam. Bízom benne, hogy hamarosan, már a nyári szünet után meg tudjuk nyitni az ötödiket is. Kiemelt fontossággal kezeljük a nyomortelep-felszámolások folytatását, ezen a téren is jelentős eredményeket könyvelhet el a város vezetése. Rendszeresen egyeztetünk Nagy Ákossal, aki polgármesteri megbízottként koordinálja a telepfelszámolásokat. Kijelenthetem, hogy nagyon hatékonyan tudunk együttműködni, a felszámolások ütemezésében és gyakorlati megvalósításában is. Mint ismert, napirenden van a városi térfigyelő kamerahálózat jelentős, nagy arányú bővítése. Az új kamerák beüzemelése és működtetése kiemelt fontosságú a bizottság munkájában, bizottsági elnökként személy szerint is fontos szerepet fogok betölteni ennek koordinálásában.