2024. március 29. Aguszta
Állami kitüntetéseket adtak át – több miskolci a díjazottak között
kormány.hu
|
2018. augusztus 20. 12:05
|
frissítve: 2018. augusztus 22. 12:41
Állami kitüntetéseket adott át Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere és Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter augusztus 17-én, Budapesten az augusztus 20-i nemzeti ünnep alkalmából. Szakmai díjakat és állami kitüntetéseket adott át ezen a napon Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) államtitkára is.

Ünnepi beszédében Kásler Miklós kiemelte: augusztus 20-a a magyar nemzet, a magyar állam legfontosabb ünnepe, "múltunk, jelenünk és jövőnk összekötő eleme, amely egyesít magában mindent, amit ma magyarnak nevezhetünk". Szent István király érdeme megkérdőjelezhetetlen, de az ő műve csak a kezdet. Uralkodása óta ezer év telt el, és a magyarság megmutatta, hűséges a hagyatékához, ősi és keresztény hagyományaihoz, a szent koronához és hazájához - fejtette ki az emberi erőforrások minisztere. Úgy fogalmazott: "Szent István államvallássá egyesítette a lelkekben már előtte is bontakozó kereszténységet, a szeretet hitét, a krisztusi értékek alapján utat mutatott nemzetének".

kaslerjo.jpg

Áder János, Magyarország Köztársasági Elnökének megbízásából, Prof. Dr. Kásler Miklós miniszter kiemelkedő tevékenysége elismeréseként

Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozat elismerést adott át:

Dr. BOTZ LAJOS a Pécsi Tudományegyetem Gyógyszerésztudományi Kar Gyógyszerészeti Intézete és Klinikai Központi Gyógyszertára intézetigazgató egyetemi tanár és főgyógyszerész részére,

BÖSZÖRMÉNYI GERGELY a Magyar Örökség és Európa Egyesület elnöke, a Periferic Records - Stereo Kft. alapító igazgatójának részére,

CSEPELI MIKLÓS, az egykori Kandó Kálmán Főiskola nyugalmazott docensrészére,

CSÍK GUSZTÁV Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, a Csík Gusztáv Trióvezetőjének részére,

Dr. DEMETER ZSÓFIA, a Kodolányi János Főiskola főiskolai tanára, a székesfehérvári Szent István Király Múzeum volt igazgatójának részére,

FODORNÉ MOLNÁR MÁRTA Harangozó Gyula-díjas balettművész, koreográfus, a Magyar Táncművészeti Egyetem Koreográfus- és Táncpedagógus-képző Intézetének igazgatója, a Klasszikus Balett Tanszék főiskolai tanár részére,

HALÁSZ PÉTER néprajzkutató, a Honismereti Szövetség tiszteletbeli elnöke részére,

Prof. Dr. HOLLÓ ISTVÁN, a Kaposvári Egyetem Agrár- és Környezettudományi Kar Állattudományi Intézete Állattenyésztés-technológia és Menedzsment Intézeti Tanszékének egyetemi tanára részére,

IZSÓ GÁBOR LAJOS Békés város polgármesterének részére,

Prof. Dr. KÁTAI JÁNOS, a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kara Agrokémiai és Talajtani Intézetének egyetemi tanára részére,

KŐ ANDRÁS író, újságíró, szerkesztő, rádióriporter, a Magyar Hírlap munkatársa részére,

KRAICINÉ Dr. SZOKOLY MÁRIA, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Karának nyugalmazott címzetes egyetemi docens részére,

MENCZER ERZSÉBET, a Szovjetunióban volt Magyar Politikai Rabok és Kényszermunkások Szervezetének elnökének részére,

PÁNDY PIROSKA Liszt Ferenc-díjas operaénekes részére,

Dr. PÉLEY BERNADETTE, a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Pszichológia Intézete Fejlődés és Klinikai Pszichológia Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanárának részére,

SASVÁRI SÁNDOR Jászai Mari-díjas színművész, énekes részére,

Dr. SÓCZÓ FERENC piarista szerzetes, a budapesti Piarista Gimnáziumnyugalmazott tanárának részére,

Dr. SZENDI ZOLTÁN, a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi

Kar Germanisztika Intézete Német Nyelvű Irodalmak Tanszékének egyetemi tanára részére,

SZERÉNYI GÁBOR grafikusművész részére,

Dr. TÖRÖK IMRE, a Miskolci Egyetem Gépészmérnöki és Informatikai Kar Anyagszerkezettani és Anyagtechnológiai Intézete Mechanikai Technológiai Intézeti Tanszékének nyugalmazott egyetemi docense, címzetes egyetemi tanárának részére.

Kiemelkedő színvonalú munkája elismeréseként Magyar Érdemrend Tisztikereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült:

AMBRUS MIKLÓS olimpiai és Európa-bajnok vízilabdázó,

ANDRÁSSY ATTILA író, rendező, a Magyar Kanizsai Udvari Kamaraszínház alapítója, művészeti vezetője,

Dr. BÁNYAI ÉVA, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Kar Pszichológiai Intézete Affektív Pszichológia Tanszékének professor emeritusa,

Dr. BÁRDI LÁSZLÓ, a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kar Földrajzi és Földtudományi Intézete Ázsia Dokumentációs Központjának alapító igazgatója, egyetemi docens,

Dr. GÁLFI PÉTER, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, az Állatorvostudományi Egyetem Gyógyszertani és Méregtani Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára,

GELEI JÓZSEF olimpiai bajnok labdarúgókapus, szakedző,

HARSÁNYI GÁBOR kétszeres Jászai Mari-díjas színművész, író, érdemes művész,

KADLER GUSZTÁV IMRE, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség regionális működéséért felelős alelnöke,

KÖRTVÉLYESSY KLÁRA József Attila-díjas műfordító, szerkesztő,

MÁGA ZOLTÁN hegedűművész,

Dr. MARTINEK TAMÁS, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Szegedi Tudományegyetem egyetemi tanára, volt közkapcsolati rektorhelyettese,

MONSPART SAROLTA világbajnok tájfutó, az Idősek Tanácsának tagja,

Prof. Dr. PALOTÁS ÁRPÁD BENCE, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Miskolci Egyetem Műszaki Anyagtudományi Karának dékánja, az Energia- és Minőségügyi Intézet intézetigazgató egyetemi tanára,

PÁRKÁNYI RAAB PÉTER szobrászművész,

Dr. PUKÁNSZKY BÉLA, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kara Gyógypedagógus-képző Intézetének intézetvezető egyetemi tanára,

RACZKY PÁL, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Régészettudományi Intézete Őskori és Elő-Ázsiai Régészeti Tanszékének egyetemi tanára,

Dr. SZÉCSI JÓZSEF, az Országos Rabbiképző Zsidó Egyetem egyetemi docense, a Keresztény-Zsidó Társaság főtitkára,

Dr. SZIKORA JÁNOS, Jászai Mari-díjas és Nádasdy Kálmán-díjas rendező, érdemes művész, a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatója,

Dr. TURCZI ISTVÁN Babérkoszorú díjas és József Attila-díjas költő, író, műfordító, irodalomszervező, a Magyar PEN Club főtitkára, a Parnasszus folyóirat alapító főszerkesztője,

Dr. ULBERT JÓZSEF, a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karának volt dékánja, Pénzügy és Számvitel Intézetének igazgatója, egyetemi docens,

Dr. VARGA ISTVÁN ügyvéd, volt országgyűlési képviselő.

Kimagasló szakmai munkája elismeréseként Magyar Érdemrend Középkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült:

GOMBÁR ENDRE író, költő, műfordító, irodalomtörténész,

Dr. GYŐRY KÁLMÁN Széchenyi-díjas matematikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar Matematikai Intézete Algebra és Számelmélet Tanszékének professor emeritusa,

KOVÁCS JÁNOS Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas karmester, érdemes művész, a Magyar Állami Operaház örökös tagja és mesterművésze, a Rádiózenekar állandó karmestere,

Dr. OBÁDOVICS J. GYULA, az egykori Gödöllői Agrártudományi Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára, a Kodolányi János Főiskola professor emeritusa, a Scolar Kiadó társalapítója,

Prof. Dr. PATYI ANDRÁS, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora.

Kimagasló szakmai munkája elismeréseként Magyar Érdemrend Középkereszt a csillaggal kitüntetésben részesült:

FODOR ISTVÁN Széchenyi-díjas villamosmérnök, a Magyarország Barátai Alapítvány kuratóriumi tagja,

Dr. HATVANI LÁSZLÓ Széchenyi-díjas matematikus, a MagyarTudományos Akadémia rendes tagja, a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar Bolyai Intézete Analízis Tanszékének professor emeritusa.

retvarijo.jpg

Rétvári Bence, az EMMI miniszterhelyettese és Fekete Péter, kultúráért felelős államtitkár augusztus 20-a alkalmából Magyar Arany Érdemkereszt, Magyar Ezüst Érdemkereszt, Magyar Bronz Érdemkereszt állami kitüntetéseket, valamint Móra Ferenc-, Pauler Gyula-, Szinnyei József-díjakat adott át a Pesti Vigadóban.

Kimagasló tevékenysége elismeréseként Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült:

Dr. AGÓCS GERGELY, etnográfus, népzenész, a Hagyományok Háza tudományos munkatársa,

ÁGOSTON GERGELY, idegenvezető, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége Tengermelléki-Fennsík Megyei Egyesületének alelnöke,

AIKELIN SÁNDOR, egykori Gulag-fogoly,

APÁTI-TÓTH SÁNDOR, fotóművész,

Dr. ÁRVAI JUDIT, a poroszlói Dr. Árvai Családi Orvosi Bt. háziorvosa, Poroszló község volt alpolgármestere,

CSATAI LÁSZLÓ, néptáncpedagógus,

CSEMNICZKY ZOLTÁN,  Munkácsy Mihály-díjas szobrászművész, a balassagyarmati Mikszáth Kálmán Művelődési Központ nyugalmazott igazgatója, 

Dr. CSISZÁR CSABA, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kara Közlekedésüzemi és Közlekedésgazdasági Tanszékének egyetemi docense,

Dr. CSURGAI HORVÁTH JÓZSEF, a székesfehérvári Városi Levéltár és Kutatóintézet igazgatója,

Dr. DEÁK GYÖRGY, a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kara Alkalmazott Kémiai Tanszékének egyetemi docense,

Dr. DEMETER KATALIN, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Tanító- és Óvóképző Karának főiskolai tanára, professor emerita,

DOBRÓKA LÁSZLÓ, Pálosvörösmart község nyugalmazott polgármestere, az Ajándékdoboz Alapítvány alapítója és kuratóriumi elnöke,

Dr. ERŐSS SÁNDOR, Iharosberény község háziorvosa,

FARKAS JÓZSEF, néptáncos, fotográfus, a Hagyományok Háza Hálózat Szlovákia vezetője,

FEHÉR BÉLA, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Kara Méréstechnika és Információs Rendszerek Tanszékének egyetemi docense,

Dr. FEJES ANDRÁS, kétszeres világbajnok, ötszörös Európa-bajnok, olimpiai bronzérmes parasportoló, pszichológus,

Dr. GÁSPÁR GABRIELLA, a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Társadalom- és Médiatudományi Intézete Szociológiai Tanszékének habilitált egyetemi docense,

GÚTH ZOLTÁN, egykori Gulag-fogoly,

GYÖRGYDEÁK MÁRTON, címzetes apát, pápai káplán, a Felső-krisztinavárosi Keresztelő Szent János Plébánia plébániai kormányzója,

GYŐRI JÓZSEF,  a Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma és Diákotthona igazgatója,

GYŐRINÉ Dr. STEFANIK KRISZTINA, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kara Atipikus Viselkedés és Kogníció Gyógypedagógiai Intézetének egyetemi docense,

Dr. HEGEDŰS IRÉN, a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Anglisztika Intézete Angol Nyelvészeti Tanszékének egyetemi docense,

HEGEDŰSNÉ DR. BARANYAI NÓRA, a Pannon Egyetem Georgikon Karának oktatási és akkreditációs dékánhelyettese, a Gazdaságmódszertani Tanszék tanszékvezető egyetemi docense,

KAÁLI-NAGY KÁLMÁN, egykori Gulag-fogoly,

Dr. KÁDEK ISTVÁN, az egri Eszterházy Károly Egyetem nyugalmazott főiskolai tanára,

KÁRTYÁS GYULA, az Óbudai Egyetem oktatási főigazgatója, címzetes egyetemi docens,

KERÉNYI RÓBERT GYÖRGY, népzenész, népzenegyűjtő, a Tatros együttes és a Szigony zenekar alapítója és vezetője,

Dr. KORMOSNÉ DEBRECENI ZSUZSÁNNA, az Emberi Erőforrások Minisztériuma Nőpolitikai Osztályának nyugalmazott vezetője,

KOSZA ERZSÉBET, a gálospetri Szentháromság Gyermekvédelmi Központ vezetője,

Dr. KOVÁCS ÁBRAHÁM, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem Teológiai Intézete Dogmatikai Tanszékének és a Partiumi Keresztény Egyetem Gazdaság és Társadalomtudományi Kara Teológiai Tudományok Tanszékének egyetemi tanára,

Dr. KOVÁCS ÁDÁM, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Karának dékánhelyettese, a Műszaki Mechanikai Tanszék egyetemi docense,

KOVÁCS MIKLÓS, a Tatabányai Árpád Gimnázium igazgatója, a Komárom-Esztergom Megye Közoktatásáért Közalapítvány kuratóriumának elnöke,

KOVÁCSEVICSNÉ TÓTH MARIANNA, a Kétújfalui Konrád Ignác Általános Iskola igazgatója, közoktatási szakértő,

KŐSZEGI ANTAL, építészmérnök, a Szépművészeti Múzeum rekonstrukciós munkálatainak főmérnöke,

KÖVESI FERENC, a Pécsi Esperesi Kerület esperese, szervezőlelkész, a Magyar Kolping Szövetség elnök-prézese,

LIMBACHER GÁBOR, a Kubinyi Ferenc Múzeum igazgatója,

Dr. LUTTER IMRE, előadóművész, drámapedagógus, médiaszakember, a Magyar Versmondók Egyesületének ügyvezető elnöke,

Dr. MÁDAI FERENC, a Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi Karának dékánhelyettese, az Ásványtani- Földtani Intézet intézetigazgató egyetemi docense,

MAJOROS SÁNDOR, József Attila-díjas és Márai Sándor-díjas író, újságíró, szerkesztő,

Dr. MEDVE ANDRÁS, az Óbudai Egyetem Keleti Károly Gazdasági Karának volt dékánja, Gazdaság- és Társadalomtudományi Intézetének volt igazgatója, egyetemi docens,

MÉRKSZ ANDOR, a nagykanizsai Zsigmondy Vilmos és Széchenyi István Szakképző Iskola nyugalmazott igazgatója,

Dr. MOHOS ANDOR, egykori Gulag-fogoly,

Dr. MÓZES HUBA, irodalomtörténész, a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Kara Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Intézetének nyugalmazott egyetemi tanára,

NICK FERENC, a Falvak Kultúrájáért Alapítvány kuratóriumi elnöke,

OZORAINÉ TAMÁS ILDIKÓ, a Richter Gedeon Ibérica volt ügyvezető igazgatója,

PALERDI ANDRÁS, a Magyar Állami Operaház magánénekese,

PAPP IMRE, néptánc-koreográfus, a Jászság Népi Együttes alapító művészeti vezetője és a jászberényi Csángó Fesztivál alapítója,

PÁVA JÁNOS, magyarnóta-énekes,

PÉCSI GYÖRGYI,  József Attila-díjas irodalomtörténész, esszéíró, szerkesztő, a Magyar Művészeti Akadémia levelező tagja,

RADINA DACE, Harangozó Gyula-díjas táncművész, a Magyar Állami Operaház magántáncosa, a Magyar Nemzeti Balettintézet balettmestere,

Dr. RAVASZNÉ Dr. ZSOLNAI ANIKÓ, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Kara Neveléstudományi Intézetének egyetemi tanára,

Dr. RUMSZAUER MIKLÓS, a kaposvári Szent Margit - Szent József Plébánia plébánosa,

SÁGHY GYULA, forgatókönyvíró, rendező,

SÁNTHA ATILLA, költő, nyelvész,

Dr. SZEIFERT FERENC, a Pannon Egyetem Mérnöki Kara Vegyészmérnöki és Folyamatmérnöki Intézetének nyugalmazott egyetemi docense,

SZŐKE JÓZSEF,  a Somogy Megyei Szeretet Szociális Otthon igazgatója,

Dr. TARRÓSY ISTVÁN, a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Társadalmi Kapcsolatok Intézete Politikatudományi és Nemzetközi Tanulmányok Tanszékének központvezető egyetemi docense,

Dr. THIMÁR ATTILA, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kara Magyar Irodalomtudományi Tanszékének egyetemi docense, a Kortárs folyóirat főszerkesztője,

TÓTH ISTVÁN, egykori Gulag-fogoly,

Dr. TÖRŐCSIKNÉ Dr. GÖRÖG MÁRTA, a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara Civilisztikai Tudományok Intézetének intézetvezető egyetemi tanára,

TŐRÖS GÁBOR, szobrászművész,

Dr. VARGA CSABA, a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Karának általános és gazdasági dékánhelyettese, az egyetem Élettani, Szervezettani és Idegtudományi Tanszékének tanszékvezető egyetemi docense,

VÉGH-POZSÁR KITTI ÉVA, Harangozó Gyula-díjas táncművész, a Duna Művészegyüttes táncos szólistája,

VITAI ATTILA, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Főszékesegyházi Káptalanjának tiszteletbeli kanonoka, a Rákospalota MÁV-telepi Jézus Szíve Plébánia nyugalmazott plébánosa,

ZENTAI LÁSZLÓ ZOLTÁN, nyugdíj- és szociális szakértő, író,

ZSILLE GÁBOR,  József Attila-díjas költő, író, műfordító.

Magas színvonalú szakmai munkájáért Magyar Ezüst Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetést vehetett át:

ALAPI ISTVÁN,  előadóművész, gitáros, zeneszerző, az Edda Művek tagja,

B. TÓTH MAGDA, énekes előadóművész,

BALKÁNYI KITTY, táncművész, az Inversedance - Fodor Zoltán Társulat tagja,

BARÁTH EMŐKE, énekművész,

BAYER JUDIT, az Art's Ok Táncszínház művészeti vezetője, koreográfus,

BERÁN GÁBOR, a Budafoki Dohnányi Zenekar koncertmestere,

BUKSZÁR MÁRTA, énekes, színművész, magánénektanár, zongoratanár,

CZUCZU TAMÁS, a Rajkó Művészegyüttes prímása,

CSADI ZOLTÁN, színművész, a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza igazgatóhelyettese,

CSASZTVAN-GAÁL ORSOLYA, a Táncpedagógusok Országos Szövetségének ügyvezetője,

DIMÉNY LEVENTE, a nagyváradi Szigligeti Színház színművésze, a Nagyvárad Táncegyüttes művészeti igazgatója, rendező-koreográfus,

DOMBÓVÁRI JÁNOS, hegedű-mélyhegedű tanár, a Lavotta János Alapfokú Művészeti Iskola nyugalmazott igazgatója, a Lavotta János Kamarazenekar alapító művészeti vezetője,

DULAI ZOLTÁN, a Duna Művészegyüttes Göncöl Zenekarának vezetője,

ÉBERHARDT KLÁRA, táncművész, a Bethlen Téri Színház koordinációs menedzsere,

FEHÉRVÁRY TÜNDE, az ÉN IS VAGYOK! Mozgássérült Generációk Érdekvédelmi Egyesület elnöke,

FEKETE BENCE, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes táncos szólistája,

JUHÁSZ IBOLYA, a Budapest Bábszínház bábszínművésze,

KANYÓNÉ RÉTI EMŐKE, gordonkaművész, a Balassagyarmati Kamaraegyüttes alapító tagja, a balassagyarmati Rózsavölgyi Márk Alapfokú Művészeti Iskola tanára,

KINCSES JULIANNA, a Neumann János Egyetem, Könyvtár és Információs Központ Gazdálkodási Szakkönyvtárának vezetője,

Dr. KOPJÁR VILMOS GÁBOR, háziorvos, a Vasútegészségügyi Nonprofit Közhasznú Kft. foglalkozás-egészségügyi vasútszakmai igazgatóhelyettese, a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kara Alapellátási Intézete akkreditált oktatója,

KŐMŰVES JÓZSEF, a Magyar Állami Operaház nyugalmazott díszlettárvezetője és színpadmestere,

KÜRTI JÁNOS, az Értelmi Fogyatékos és Halmozottan Fogyatékos Fiatalok Egyházi Otthonának Alapítványa titkára, alapító tagja,

LÁZÁR CSABA, színművész, rendező, a Magyar Katolikus Rádió vezető bemondója,

LŐRINCZY MARGIT, a tatabányai József Attila Általános Iskola, valamint a tatabányai Bárdos Lajos Gimnázium nyugalmazott énektanára és karvezetője,

MADARAS JÁNOS, késkészítő népi iparművész,

MARKOVICS ÁGNES, a Szegedi Kortárs Balett táncművésze,

MOHÁCSI ANDREA, a Szolnoki Kistérség Többcélú Társulása Humán Szolgáltató Központjának szaktanácsadója,

NÉMETH ZSIGMOND, pilóta,

PÁL ESZTER, népdalénekes, előadóművész,

PETRICHNÉ VERES SAROLTA IBOLYA, a kaskantyúi "Harmónia" Integrált Szociális Intézmény vezetője,

RÁKLI MAGDOLNA, a Budapest Bábszínház kelléktárvezetője,

SALAMON HUGÓ, a tatabányai Agora Nonprofit Kft. - A Vértes Agorája szakmai igazgatója,

SÁRAI-SZABÓ KELEMEN OSB, bencés szerzetes, magiszter, a Szent Mór Bencés Perjelség perjele, a győri Szent Ignác Bencés Templom igazgatója, a győri Czuczor Gergely Bencés Gimnázium és Kollégium kollégiumi igazgatóhelyettese,

SCHMIDT MONIKA, a százhalombattai Szülők Fóruma Egyesület elnöke, az Érdi Móra Ferenc Általános Iskola fejlesztő nevelést-oktatást ellátó konduktora,

SCHUMETHNÉ MOLNÁR BEÁTA, a Magyar Írószövetség titkárságvezetője,

SZABÓ GÉZA, a Salgótarjáni Bányász Torna Club és a Diósgyőri VTK volt vezetőedzője, az egykori olimpiai válogatott labdarúgócsapat pályaedzője,

SZENNAI KÁLMÁN, a Magyar Állami Operaház vezető korrepetitora, karmestere,

Dr. SZIRMAI ÁGNES, az Emberi Erőforrások Minisztériuma Oktatási Jogok Biztosának Hivatala főosztályvezető-helyettese,

TÓTH LAJOS FERENC, a Budapest XV. kerületi Csokonai Kulturális és Sportközpont igazgatója,

TÓTH MELÁNIA, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes táncművésze,

TÓTH SÁNDOR JÓZSEF, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes előadóművésze,

TÓTHNÉ IVÁNCSICS GYÖNGYI, az őrtilosi Lurkó Kuckó Óvoda vezetője.

Kiemelkedő tevékenysége elismeréseként Magyar Bronz Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült:

DAJKA ILKA, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes táncművésze,

HASZNOS DÓRA, a Bozsik Yvette Társulat táncművésze,

KISS ANDRÁS, a Magyar Állami Operaház szerződéses magánénekese,

MRÁZ KORNÉLIA, a Magyar Nemzeti Balettintézet balettmestere,

PETHŐ GERGŐ, a Budapest Bábszínház bábszínművésze,

VATTAI DZSENIFER, a Budapest Táncszínház táncművésze.

Kiemelkedő muzeológiai tevékenysége elismeréseként Móra Ferenc-díjat vehetett át:

Dr. Kalla Zsuzsa Katalin, a Petőfi Irodalmi Múzeum gyűjteményi igazgatója és főigazgató-helyettese,

Népessy Noémi, az Óbudai Múzeum igazgatója.

Levéltárosi szakterületen végzett kiemelkedő teljesítménye elismeréseként Pauler Gyula-díjban részesült:

Tyekvicska Árpád, a szentendrei Ferenczy Múzeumi Centrum, Muzeológiai Osztály  osztályvezetője.

Könyvtári szakterületen hosszabb időn át végzett kiemelkedő teljesítménye elismeréseként Szinnyei József-díjat vehetett át:

Fülöp Ágnes, a Központi Statisztikai Hivatal Könyvtár nyugalmazott főigazgatója,

Fülöp Attiláné, a Gödöllői Városi Könyvtár és Információs Központ nyugalmazott igazgatója.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat