Képgaléria! Fotó: Mocsári László

1956 eseményei a Miskolci Egyetemet is érintették, hiszen Miskolcon innen indult a forradalom: az egyetemisták az I-es előadóteremben tartottak diákparlamenti nagygyűlést, ahol elhangzott, hogy mi történt Budapesten, és itt fogalmazták meg 11 pontos követeléseiket, többek között a Varsói Szerződésből való kilépést. Áldozatokat is követelt az egyetemen a forradalom, hiszen több hallgatót is halálos lövés ért.

Az egyetem díszaulájában ünnepi műsorral idézték fel a történéseket. A korabeli felvételeket is tartalmazó vetítés előtt klasszikus balett-táncelemekkel vegyített néptáncot láthatott a közönség, Wass Albert-versidézetet hallhattak énekes betétekkel tarkítva.

Az ünnepi műsor után Jakab Nóra oktatásfejlesztési és minőségbiztosításért felelős rektorhelyettes üdvözölte az ’56-os eseményeket is átélő egykori diákokat. – Rendkívüli megtiszteltetés számomra, hogy a mai napon Önökkel együtt ünnepelhetek. Önök tudják, hogyan lett a tömegből közösség. Ahogyan Önök beszélnek az akkori eseményekről, megérteti velünk, mi is történhetett akkor pontosan. Büszkék lehetünk arra, hogy a magyarok példaképei voltak a görög, portugál és spanyol szabadságharcosoknak is. 1956 ereje most is érezhető közöttünk – mondta a rektorhelyettes, aki felidézte annak az időszaknak az elképzelt mindennapjait, az akkori hangulatot, majd a mára már történelemmé vált valóságot.

A mai fiatalság nevében Krajnyák Enikő egyetemi hallgató beszélt arról, hogy mit jelent neki, egy mai fiatalnak 1956. – Nekünk természetes azt, hogy egy szabad, demokratikus jogállamban élünk. A harcainkat nem fegyverekkel vívjuk. Az 1956-os hősök példamutatásáért szeretnék köszönetet mondani, és ígéretet tenni arra, hogy elődeink emlékéhez hűek leszünk – fogalmazott.

Az ünnepség után a résztvevők felkeresték az ’56-os emlékhelyeket – az emlékparkot, az I-es előadótermet, a Szalay-domborművet, az E/I-es kollégiumot –, ahol koszorúkat és virágokat helyeztek el, majd délután az egykori diákok a Szenátusteremben egy Baráti Találkozó keretében idézték fel emlékeiket, forradalmi élményeiket.

Óvári Árpád elmondta, minden évben külön rektori meghívót kapnak az ünnepségre. – Egyre kevesebben vagyunk itt az akkori harmadik-negyedik évfolyamról, ötödévest talán már nem is láttam. Én minden évben eljövök, ha tehetem. 1956. november 4-én éjjel lövöldözésekre keltünk. Azonnal mentünk öltözködni a szekrények mögé. Ez volt a szerencsénk, mert ezután egy hatalmas robbanás rázta meg a szobánkat: átverte a közfalat a lövedék. Annyira gyorsak voltak a repeszek, hogy a lámpát nem törték össze, csak átlyuggatták. Az egyik kollégiumi társam ágyát egy géppisztolysorozat érte, mire összenéztünk, és mindannyian arra gondoltunk, hogy ha még mindig ott aludt volna, többé már nem is kelt volna fel – emlékezett vissza a borzalmakra a budapesti Óvári Árpád.