Mint az ünnepélyes megnyitón elhangzott, Miskolc város vezetése elkötelezett az olyan gazdaságfejlesztési programok iránt, amelyek az itt élők hosszú távú boldogulását segítik. A város oktatásért felelős polgármesteri biztosa, Sallai László szerint az oktatásfejlesztést is ennek a szolgálatába kell állítani.
Bihall Tamás, a BOKIK elnöke arról szólt, hogy a gazdaságnak XXI. századi, valódi tudással rendelkező szakmunkásokra van szüksége. Hozzátette: az átjárhatóság a mai szakképzés egyik legnagyobb előnye. A magyar oktatásügy a teljes nyitottság felé halad, nem zártak a pályák, átjárhatóak az iskolák. Ha valaki szakmát választ az nem az élete végéig tart: bárkiből lehet mérnök, és a mérnökből is lehet szakmunkás, szakember - tehát ez egy folyamatos mozgást jelent.
Az álláskeresőké csökken, a foglalkoztatottak száma pedig nő, ám Borsodban még mindig 35 ezer álláskereső van. A megyei kormányhivatal számára ezért is fontos, hogy a végzős diákok helyesen válasszanak pályát. Lórántné Orosz Edit, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának vezetője úgy fogalmazott, látják, hogy a cégek keresik a szakképzett munkaerőt, még itt Borsodban is, ahol közismerten nagyobb az álláskeresők száma, mint az ország más részében. – Itt még mindig van humánerőforrás-tartalék, de ez jelentősen szűkül – tette hozzá.
A Szabad a pálya kiállításon idén is több ezer diáknak mutattak irányt a pályaválasztáshoz. Az iskolák mellett helyi cégek is kitelepültek, melyek gyakorlati oktatóhelyet biztosítanak a fiataloknak.