A média folyamatosan alakítja a benyomásunkat a közöttünk élő pszichopaták ízléséről, és úgy általában a személyiségükről. Ha kifejezetten a zenei preferenciáikat vizsgáljuk, akkor az általános vélekedés az, hogy vagy klasszikus zenét hallgatnak, vagy olyasmit, mint a Beatles. Most viszont a New York City University kutatói rámutattak, hogy a mai kor pszichopatái sokkal inkább a modernebb ritmusok felé mozdultak el – írja a Noizz.
A Washington Post szerint a NYU pszichológus professzora, Pascal Wallisch és az egykori diákja, Nicole Leal 190 diákkal töltettek ki kérdőíveket. Ezekkel kereszthivatkozásban vizsgálták a „pszichoticizmus szintjét” a zenei ízléssel összefüggésben. Így azt találták, hogy a legmagasabb szintű pszichoticizmussal rendelkezők elsősorban Eminem „Lose Yourself”-jét szeretik. Eminem klasszikusa mellett egyébként bírták a Blackstreet „No Diggity”-jét és Justin Bieber „What Do You Mean”-jét is.
Így voltak persze olyan dalok is, amelyek a legkevésbé voltak népszerűek a „pszichopaták” körében, ilyen például „Money for Nothing” a Dire Straits-től és a „My Sharona” a The Knack's-től.