Kriza Ákos polgármester tájékoztatta a piacon dolgozó vállalkozókat a válsághelyzet kialakulásának valódi okairól: a Miskolci Piac Zrt. egy 2005-ben felvett hitelt görget maga előtt, melynek kamatokkal növelt összege mára eléri a 2,4 milliárd forintot. Mostanáig csak a kamatait tudta fizetni, a tőkerészét nem. A hitelező pénzintézet ezért felmondta a szerződést.
A piac gazdálkodását a Miskolci Piac Zrt. végzi, melynek az önkormányzat kisebbségi, mintegy 30 százalékos tulajdonosa; ezért a menedzsment döntéseibe – így a hitel visszafizetésének mikéntjébe – nem volt, és most sincs beleszólása. Valójában a cég tulajdonosi szerkezete sem rendezett, hiszen az üzemeltetést is végző többségi tulajdonos részvényeinek egy részét érintően jelenleg polgári per zajlik.
A cég egyébként 400 millió forint földhasználati díjjal is tartozik az önkormányzatnak.
A válsághelyzetet okozó, a piacot üzemeltető többségi tulajdonos azt várja a várostól, hogy mondjon le több százmillió forint értékű vagyonról és közpénzről a hitel egy részének elengedése fejében. Az önkormányzat azonban ezt nem teheti meg.
A város és a Piac Zrt. vezetése több alkalommal közösen tárgyalt a hitelintézettel a kölcsön rendezésének lehetséges módjairól. A feltételek azonban a város számára minden esetben elfogadhatatlanok voltak.
Kriza Ákos tájékoztatta az árusokat, hogy a hitelszerződés felmondását valószínűleg a Miskolci Piac Zrt.-vel szembeni felszámolási eljárás megindítása követi. Megnyugtatta azonban a jelenlévőket: ha megindul az eljárás, innentől fogva a felszámoló működteti tovább a piacot. A törvényszék ugyanakkor vagyonfelügyelőt rendel ki, aki a hitelezők és a piacosok érdekeinek szem előtt tartásával végzi a munkáját.
A piac működését pedig a felszámolási eljárás önmagában nem veszélyezteti. Amellett, hogy jogszabályi garancia van a működtetés biztosítására, a felszámoló és a hitelező érdeke is ez.
Az árusok tehát dolgozhatnak tovább, a vásárlók pedig remélhetőleg semmit nem fognak érezni a folyamatból. A polgármester ígéretet tett arra, hogy a város megteszi a szükséges lépéseket a piac zavartalan működésének biztosítására.
A fórumon elhangzott, ha az eljárás során a felszámoló az épületet értékesítésre meghirdeti, elképzelhető, hogy a város vevőként megjelenik.
Bár az eljárás lezárásával, így a Miskolci Piac Zrt. megszűnésével, az árusok bérleti szerződései megszűnnek, az új üzemeltető azonban azokat ismét megkötheti.
Az önkormányzatnak tehát nincs szerepe abban, hogy a Miskolci Piac Zrt. válságba került – hiszen nem vett részt az üzemeltetésében. Mivel azonban a városnak fontos, hogy a piac működhessen, annak megmentéséért mindent meg fog tenni.