Az ünnepelt személyesen nyitott ajtót nekünk. Egyedül él lakásában, de lánya elmondása szerint nemcsak ott járkál biztonsággal. – Állandóan jön-megy, van egy hétvégi háza Nyékládházán, egy tanyája Heves megyében, ez utóbbin szőlészettel foglalkozik, a leszüretelt gyümölcsből ő maga készít bort és pálinkát. Mindig tevékenykedik, nem hagyja el magát. Régi ismerősöknek még fogászati ellátást is vállal a rendelőjében - mondta el.

Lóczi Géza Gergely maga is szívesen beszélt az életéről. – 1929. február 19-én születtem. Egy tanyán laktunk Heves megyében, Boconád községben. Első iskolám tőlünk öt kilométerre volt. Hét órakor indultunk többen is, tanyasi gyerekek, hogy nyolcra odaérjünk. Délután négyig volt tanítás egyetlen tanítónővel, aki egyik délben meghívott magához baracklekváros palacsintára. Még ma is érzem a számban az ízét. Később férfitanítónk lett, a hevesi órás fia. Más világ volt akkor: a tanítónak még volt tekintélye. Nekem pedig az iskolában volt kedvem tanulni, olyan jó tanulmányi eredményt értem el, hogy kaptam érte egy zsebórát - emlékezett vissza az ünnepelt.

Mint mondta, sokszor mentek pesti gyerekek nyaralni a tanyavilágba, s ő magába szívta a szellemiségüket. - Még hatodikos sem voltam, mikor már Copperfield Dávidot olvastam. A szüleim pedig engedtek tanulni. Nem mindenkinél volt ez így, egyes gazdálkodók maguk mellett tartották a gyerekeiekt - azt mondták, ki fog nekem kaszálni, ha a fiam tanul? - tette hozzá.

Lóczi Géza Gergely azt is elmondta, amikor elvégezte az általános iskolát, kerékpárral jöttek el Miskolcra az édesapjával. A Fráter gimnáziumba akart jelentkezni, de azt mondták, nincs helyük. - Szomorúan mentünk haza. Aztán láttunk egy hirdetést, amiben diákokat kerestek a jászapáti gimnáziumba. Volt, aki mezítláb indult útnak az ismerőseim közül, mert nem volt cipője. A felvételi a következő kérdésekből állt: tudjuk-e a Himnuszt, a Szózatot? Olvasni kellett hangosan Móriczot, kellett tudni rajzolni. Én a tanyát rajzoltam le. Vissza kellett tudni mondani latin, német és olasz közmondásokat is, amiket felolvastak nekünk. Később úgy megszerettem a nyelveket, hogy olaszból érettségiztem – mesélt gyermekkori élményeiről Géza bácsi.

Mint mondta, a háború idején nem lehetett iskolába járni, de később visszahívták őket. Ekkor huszonnégyen kollégisták lettek. – Hatkor kelés, fél hétig torna, hétkor mentünk az ebédlőbe, ahol kávét, teát, tejet ittunk, friss süteményeket, előre elkészített szendvicseket ettünk reggelire. Evés előtt és után természetesen imádkoztunk, mert katolikus iskolába jártunk. Kettőig tanítás volt, majd ebéd, háromig pihenés, ötig tanulás, uzsonna, végül fél 7-ig ellenőrzött minket egy tanár, hogy megtanultunk-e mindent – emlékezett vissza Lóczi Géza Gergely, aki egyetemre Debrecenbe járt, ahol általános orvosi és fogorvosi diplomát szerzett. Itt ismerte meg feleségét, aki magyar-történelem szakos tanárnak tanult.1955-ben kötöttek házasságot, amelyből három gyermekük született. 2012-ben lett özvegy, s ma már öt unokával büszkélkedhet az ünnepelt, aki 1957-től magánrendelőt tartott fenn Miskolcon.