2024. május 31. Angéla, Petronella
Csányi Sándor folytatná MLSZ-elnökként
MTI
|
2015. március 13. 14:02
|
frissítve: 2015. március 15. 07:54
Újra jelölteti magát a posztot 2010 óta betöltő Csányi Sándor a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnökének.

„Jó úton járunk, nagyszerű folyamatokat indítottunk el. Ezeket jó lenne folytatni, szeretném látni a munka végeredményét. És amikor hazai és külföldi kollégáim bíztatására vállaltam, hogy az UEFA tisztújításán jelöljenek a végrehajtó bizottságba, azzal tulajdonképpen már kimondtam, hogy folytatom, ha az MLSZ küldöttgyűlésén a labdarúgó-társadalom képviselői is úgy gondolják” – nyilatkozta a FourFourTwo magazinnak adott terjedelmes interjúban Csányi Sándor. Hozzátette, hogy az elnökség tagjaiban lesz változás, mert – ahogy fogalmazott „a változó feladatokhoz az elnökség összetételének is igazodnia kell”.

Az MLSZ első embere megjegyezte, feladata sokkal nehezebb, mint azt megválasztásakor gondolta, ugyanakkor úgy érzi, jelentős lépéseket tettek a sportág fejlődése érdekében. Kiemelte, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) 2012-ben sikeresen megrendezett budapesti kongresszusát, és a sikeres pályázatot a 2020-as Európa-bajnokság négy mérkőzésére.

Az interjúban Csányi Sándor az öt évvel ezelőtti célkitűzések megvalósításával kapcsolatban elmondta, egy szakértő cég részletesen értékelte az MLSZ programját, a tizenhárom stratégiai célkitűzésből egynél, az NB I nézőszámánál állapított meg visszalépést, továbbá két területen, az utánpótlás-nevelésben és a klubcsapatok eredményességében elmaradást. Az elnök megjegyezte, neki is éppen a nézőszám „fáj a legjobban”. Hozzátette: rövidtávon nem tett jót a szurkolói kártya bevezetése, de „hosszú távon igenis a rend és a biztonság miatt nőhet nagy mértékben a meccsek látogatottsága”. Megjegyezte, a közeljövőben több, hagyományosan sok szurkolót vonzó csapat – Diósgyőr vagy éppen Szombathely – stadionjának felújítása fejeződik be.

csanyi_sandor_mlsz.jpg

Fotó: mlsz.hu

Az utánpótlás-neveléssel kapcsolatban kiemelte, hogy megduplázódott, azaz 230 ezerre nőtt a regisztrált játékosok száma, 680 pályát újított fel az MLSZ és közel 500 újat adott át.

„A mennyiségi növekedést most kell minőségi javulásba fordítanunk” – mondta Csányi, aki szerint azért is fontos a kicsiknél elkezdeni és a nagyobbaknál folytatni a tömegesítés után a minőségi fejlesztést is, mert a tapasztalat szerint az NB I-es klubok, ideértve azokat is, amelyek évek óta elit akadémiát működtetnek, még a saját utánpótlásukat sem képesek kitermelni, ha nem tudnak jó alapanyagból válogatni. Az MLSZ elnöke szerint fontos, hogy a legtehetségesebb fiatalok magasabb korosztályban, erősebb társak között fejlődjenek, aztán minél előbb a felnőtt mezőnybe kerüljenek.

A felnőtt válogatottnál a Csányi-éra első szövetségi kapitánya Egervári Sándor volt, akit a magyar futball egyik legintelligensebb szereplőjének nevezett az elnök, ugyanakkor úgy érezte, nála a „tűz és a bátorság kevés” volt, ezért nem sikerült annyit előrelépni vele, amennyit szerettek volna.

Az Egervári Sándort követő, de mindössze egyetlen tétmérkőzés, az észak-írektől hazai pályán elszenvedett vereség után menesztett Pintér Attila kinevezésével kapcsolatban Vági Márton főtitkárral közösen vállalják a felelősséget, ugyanakkor hozzátette, Dárdai Pál kinevezése sem volt kockázatmentes.

A német Hertha BSC-nél azóta már a vezetőedzői posztot is betöltő, a válogatottnál pedig kiválóan rajtoló Dárdai Pállal kapcsolatban kiemelte, ha a nemzeti csapat kiharcolná az Európa-bajnoki szereplést, akkor ott is egyértelműen neki kellene vezetnie az együttest. A szakember szerződése jelenleg a selejtezősorozat végéig szól.

A FourFourTwo magazin értékelte az MLSZ munkájának elmúlt öt évét különböző szempontok – mint például a szurkolók, a játékvezetők, a klubok, az utánpótlás, a diplomácia, a szakma és az edzőképzés – alapján, s eszerint a Csányi Sándor vezette szervezet erre az időszakra 3,2-es eredményt „mutatott fel bizonyítványában”.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat