A címvédő Ferencváros 3-1-re győzött hazai pályán a Mezőkövesd ellen a labdarúgó OTP Bank Liga 29. fordulójában, szombaton.
A Ferencváros azok után tudta otthon tartani mindhárom bajnoki pontot, hogy előző öt hazai bajnokijából csak egyet nyert meg.
A vendég Mezőkövesdnek továbbra sem megy idegenben, a borsodiak tavaly október 15. óta nem nyertek mérkőzést más csapat stadionjában.
Ferencváros-Mezőkövesd Zsóry FC 3-1 (3-1)
Groupama Aréna, 5875 néző, v.: Berke
gólszerző: Böde (19., 29.), Gera (23.), illetve Molnár G. (38.)
sárga lap: Gera (55.), Botka (71.), Nalepa (85.), illetve Tóth B. (25.), Vági (58.)
A Ferencváros nagy intenzitással vetette bele magát a küzdelembe, az első negyedórában Leandro és Moutari lövésénél is nagyot kellett védenie Tomás Tujvelnek. A zöld-fehérek nyomása a 19. percben érett góllá, ekkor Böde Dániel, a 23. percben az előző fordulóban mesterhármast szerző Gera Zoltán, majd a 29.-ben ismét Böde talált be, így fél óra elteltével már három találat volt a hazaiak előnye. A kövesdiek Molnár Gábor 38. percben esett góljával szépítettek.
A második játékrészben mindkét csapat előtt adódtak kisebb-nagyobb gólszerzési lehetőségek, ám újabb gól nem született, így a Ferencváros két pontra megközelítette a tabella harmadik helyén álló Vasast.
Az MTK 2-1-re győzött az Újpest FC vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga szombati, 29. fordulójában.
A két csapat 214. bajnoki mérkőzésén nyolcvanadszor nyert az MTK, korábban 53 döntetlen és 81 Újpest-siker született.
Az újpestiek hazai pályán továbbra is nyeretlenek idén, vagyis amióta a felújítást követően visszatértek a Szusza Ferenc Stadionba. Az MTK az egész szezont tekintve másodszor győzött vendégként.
Újpest FC-MTK Budapest 1-2 (0-1)
Szusza Ferenc Stadion, 1962 néző, v.: Vad II.
gólszerzők: Bardhi (83., 11-esből), illetve Torghelle (45., 11-esből), Hrepka (90.)
sárga lap: Sankovic (2.), Cseke (44.), Lázok (45.), illetve Baki (30.), Katona (38.), Grgic (64.)
Az Újpest futballozott némi mezőnyfölényben az első félidőben, több veszélyes helyzetet is kialakított, de vagy a védők, vagy Danijel Petkovic kapus mentett, a szünet előtt pedig a keresztlécről pattant vissza a labda. A 45. percben a másik kapu előtt Lázok János lerántotta Torghelle Sándort, a sértett pedig magabiztosan értékesítette a büntetőt, így a vendégek szereztek vezetést.
A második felvonásban még komolyabb volt a házigazdák fölénye, ezúttal is kidolgoztak számos kecsegtető lehetőséget, de gólt ők is csak tizenegyesből szereztek. Az egyenlítést követően támadóbbá vált az MTK játéka, és a rendes játékidő legvégén a három perccel korábban beállt Hrepka Ádám megszerezte a győztes gólt a vendégeknek. Hrepka sérülés miatt legutóbb tavaly szeptemberben játszott.
A Gyirmót hosszabbításban kapott góllal 1-0-s vereséget szenvedett szombaton a listavezető Budapest Honvéd vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 29. fordulójában, így kiesett az élvonalból.
A vendégek immár öt találkozó óta nyeretlenek, hátrányuk pedig 14 pont négy körrel a bajnokság vége előtt a még éppen bennmaradást jelentő 10. helyen álló Diósgyőrrel szemben.
Budapest Honvéd-Gyirmót FC 1-0 (0-0)
Bozsik Stadion, 2000 néző, v.: Szőts
gólszerző: Lanzafame (95.)
sárga lap: Bobál D. (32.), Gazdag (83.), Lanzafame (96.), illetve Radeljic (26.), Bori (41.), Nagy S. (57.), Simon Á. (57.), Simon A. (79.)
A kiesés elől menekülő Gyirmót meglehetősen bátran, támadó szellemben kezdte a mérkőzést a listavezető Honvéd otthonában, az első húsz percben csak a vendégeknek volt komoly gólhelyzetük. A játékrész második felében viszont már érvényesült a papírforma, a kispestiek futballoztak veszélyesebben, de a góllövőlistát vezető Eppel Márton hiába talált kétszer is a kapuba, egyiket sem adta meg a bíró. Előbb szabálytalanság miatt érvénytelenítették a gólját, majd a büntetőjét újralövette a játékvezető, másodjára viszont hibázott.
A folytatásban nagy fölényben játszott a Honvéd, ám a gyirmótiak kapusa, Nagy Sándor többször is remekül védett. Ahogy telt az idő, úgy kedvetlenedett el a Honvéd, fölénye meddőnek bizonyult, ráadásul egyre többet akadozott a játék a rengeteg szabálytalanság miatt. A hosszabbításban aztán a piros-feketék teljesen beszorították a vendégcsapatot, amelyet előbb a kapufa még megmentett a góltól, de a 95. percben Lanzafame végül megszerezte a három pontot érő gólt a fővárosiaknak.
A Haladás két góllal nyert pályaválasztóként a Paks ellen a labdarúgó OTP Bank Liga 29. fordulójában, Sopronban.
A vendégek egymás után harmadszor kaptak ki azután, hogy előzőleg sorozatban kilenc mérkőzésen maradtak veretlenek.
A Haladás az ősszel házigazdaként 3-1-re győzte le a Paksot, majd vendégként 2-1-re kikapott tőle.
Swietelsky Haladás-Paksi FC 2-0 (1-0)
Sopron, 1445 néző, v.: Andó-Szabó
gólszerzők: Jancsó (14.), Iszlai (71.)
sárga lap: Iszlai (37.), Williams (57.), illetve Kulcsár (43.), Gévay (43.)
A Paks kezdett némileg aktívabban, de szűk negyedóra elteltével egy beívelt szabadrúgást követően mégis a Haladás került előnybe. Ezután egy darabig át is vette az irányítást, a félidő hajrájában azonban többet volt a labda a vendégeknél, akik viszont csak egyszer, a lefújást közvetlenül megelőzően jutottak el helyzetig.
A fordulás után is a Paks próbált aktívabban futballozni az egyenlítés érdekében, de nem jelentett sok veszélyt a szombathelyiek kapujára, az újabb hazai gól után pedig a Haladás kényelmes helyzetbe került, és magabiztosan gyűjtötte be a három pontot.