2024. május 06. Ivett, Frida
Szerelem, hazaszeretet és mindent átszövő ármány – Hunyadi László-bemutató Miskolcon
mnsz.hu
|
2019. január 31. 13:56
|
frissítve: 2019. február 02. 14:09
Erkel Ferenc művét 175 éve láthatta először a közönség, idén a Miskolci Nemzeti Színház is műsorára tűzi az operát. Február 1-jén a Nagyszínházban kerül a nézők elé a történelmi zenedráma, Szőcs Artur rendezésében.

20190103_mnsz_hunyadi_proba_112_resize.jpg

A Hunyadi László nemcsak a gyönyörű zene miatt különleges, hanem nagyon erős maga a történet is. – Akármilyen korban éljünk, a néző mindig képes saját világát felfedezni benne, és azt gondolom, ez így lesz mindaddig, amíg ez a mű a színházak repertoárján marad – mondja a rendező, Szőcs Artur. – Zenei világát tekintve Erkel a nyugat-európai mintához nyúlt, ebbe szövi bele a magyar dallamkincset.

A mi előadásunk díszletében és jelmezeiben is igyekeztünk ezt visszaadni. A díszlettervező, Slárku Anett a párizsi Sorbonne-on is tanult, így a látványban is érezhető a nyugati operajátszás hatása, az általa szerzett tapasztalatok. A jelmezek jelzik a korszakot, de éreztetik, hogy az ármánykodás, csalás sem korhoz, sem helyhez nem kötött. Nekünk az a célunk, hogy azok a nézők, akiknek már van emlékük a Hunyadi Lászlóval kapcsolatban, azoknak valami új és erősebb élményt nyújtsunk, akik pedig még nem látták ezt az operát, úgy távozzanak, hogy a későbbiekben ezt az előadást nehéz legyen majd felülmúlnia más produkcióknak – fűzi hozzá a rendező.

20190103_mnsz_hunyadi_proba_211_resize.jpg

– Rendezőként egy prózai előadásban nagyobb a szabadságom, sokat változhat a próbafolyamat során a szöveg, kereshetünk új irányokat, improvizálhatunk. Egy opera esetében viszont ezt nem engedhetem meg magamnak, hiszen rengeteg ember közös munkája egy ilyen nagyszabású előadás – meséli a próbafolyamat kapcsán Szőcs Artur. – Az alkotótársakkal együtt megálmodtunk valamit, amihez tartani kell magam, és rettenetesen fel kell készülni.

A bemutató előtt pedig azt látni, hogy az elképzelésünk működik, azt gondolom, hogy jó jel. Én minden szerepet végigjátszom magamban, miközben nézem a próbákat, és minden energiámmal azon vagyok, hogy az összes színész és énekes érezze, a lehető legjobbat érhetjük el együtt. Az opera olyan, hogy ha az előadásokon nem jelennek meg az angyalok, akkor semmit nem ér. Ahhoz pedig, hogy az angyalok megjelenjenek, nyugalomra és bizalomra van szükség a próbafolyamat alatt, és az én dolgom ezt megteremteni – hangsúlyozza a rendező.

20190103_mnsz_hunyadi_proba_174_resize.jpg

A Hunyadi László operának rengeteg változata van, éppen ezért minden színpadra állítás alkalmával új megfogalmazást nyer a darab. Az ármánykodás kulcsfontosságú ebben az operában, ami megjelenik a zenében is, tudjuk meg Cser Ádám zenei vezetőtől. – Rendkívül drámai és gyorsan pergő események sora Erkel műve. Jelen előadásban a legfontosabb szempont ez a fajta drámaiság.

Nem a poézis, ami a hosszan kifejtős verziókban hallható és látható, hanem hogy a hallgatóság hirtelen és nagy erővel találkozzon ezzel a darabbal és a témájával. Az alapkarakterek nagyon erősen kitartanak a jóság, becsület, hazaszeretet értékei mellett, az ármány viszont mindent átsző. Az árulások sorozata, az igazságtalanság felismerése az, ami előidézi a drámaiságot, az előadás sodrása pedig nagy erővel hat a nézőre és bízunk benne, hogy valóban katartikus élményt nyújt – mondja Cser Ádám.

20190103_mnsz_hunyadi_proba_84_resize.jpg

Erkel Ferenc
Hunyadi László - opera
Rendező: Szőcs Artur

A Hunyadiak korában játszódó hazafias opera a fiatal Hunyadi László életét dolgozza fel. Egy szerelmi hármas történetét követjük végig, ahol az egyik fél maga a király. És a király hatalma ellen még a szerelmesek sem bizonyulnak elég erősnek. Az abszolút hatalom birtokosa megtehet mindent, büntetlenül; és a király él is ezzel, mikor érdeke úgy kívánja, ha döntése kegyetlen is.

Erkel Ferenc
HUNYADI LÁSZLÓ
opera

Szövegét írta Egressy Béni, Tóth Lőrinc drámája nyomán

Átdolgozta: Nádasdy Kálmán és Oláh Gusztáv

 

V. László, Magyarország királya: BÖJTE SÁNDOR,TÖTÖS ROLAND

Cillei Ulrik, a nagybátyja, Magyarország kormányzója: RÁCZ ISTVÁN Liszt-díjas, KELEMEN DÁNIEL

Szilágyi Erzsébet, Hunyadi János özvegye: HERCZENIK ANNA, ÁDÁM ZSUZSANNA

László, a fia: PATAKI ADORJÁN, TURPINSZKY GIPPERT BÉLA

Mátyás, a fia: BOJTOS LUCA, DOBROTKA SZILVIA, EPERJESI ERIKA

Gara Miklós, Magyarország nádora: LABORFALVI SOÓS BÉLA, GEIGER LAJOS

Gara Mária, a leánya: KRISZTA KINGA, NÁNÁSI HELGA

Szilágyi Mihály, Erzsébet fivére: GYETVAI DÁNIEL

Rozgonyi, a Hunyadiak híve, a király tisztje: KOLOZSI BALÁZS, FORGÁCS PÉTER

Hadnagy: DEMETER SÁNDOR          

valamint Balla Riana Emma, Handrik Dávid, Kónya Ferenc, Udvari Hunor, Ujhelyi Noémi 

Közreműködik: a Miskolci Nemzeti Színház zenekara, kibővített énekkara és a Miskolci Balett

 

Díszlettervező            SLÁRKU ANETT               Koreográfus  LÉNÁRT GÁBOR

Jelmeztervező            KOVÁCS ANDREA           Videó             HAJDUFI PÉTER

Zenei vezető               CSER ÁDÁM                     Ügyelő           OREHOVSZKY ZSÓFIA

Karvezető                  PATAKI GÁBOR                 Súgó               REITER KRISZTINA

Korrepetitor              RÁKAI ANDRÁS                Rendezőasszisztens   RADNAI ERIKA

 

Vezényel: CSER ÁDÁM és PHILIPPE DE CHALENDAR

Rendező: SZŐCS ARTUR

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat