Miskolcon, a B.-A.-Z. Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Kézműipari Tagozata idén tizenhatodik alkalommal rendezi meg Magyarország legnagyobb szépészeti versenyét március 25-én; a Kézműves Kupát, a Nemzetközi Meghívásos Fodrász, Kozmetikai, Műköröm-díszítő, építő és Szempillahosszabbító Bajnokságot valamint Kisgergelyné Tolcsvai Mária és Lapis Imre Emlékversenyt a Generali Arénában.
A mai rohanó világban, amikor ilyen nagy szerepe van az informatikának, és egyre többet hallani a digitalizációról különösen fontos egy ilyen rendezvény, emelte ki Kovács Attila, a BOKIK Kézműipari Tagozatának alelnöke. Nem csupán a sok éves múltjára való tekintettel, hanem azért is, mert ez egy tökéletes alkalom arra, hogy rávilágítsanak a kézműves szakmák jelentőségére.
– Erre a versenyre büszke lehet a megye, büszke lehet a város és büszke lehet a kamara is, hiszen ez Magyarország legnagyobb szépségipari rendezvénye – hangsúlyozta Bihall Tamás, a BOKIK elnöke. –A kézművesség mindig érdemes arra, hogy bemutassuk. A szépségipar pedig egy speciális, és nagyon szép területe a kézművességnek – tette hozzá. A BOKIK elnöke kiemelte: a magyar szakképzésbe gyerekek kellenek, akiknek a megnyerésére ez a verseny az egyik legjobb eszköz, ahol élőben láthatják hasonló korú társaikat, azt, hogy milyen tudással, kreativitással, és hozzáállással végzik a feladataikat. – A Kézműves Kupa egy nagyon jó promóció arra, hogy a magyar szakképzést, és a miskolci szakképzést népszerűsítsük – húzta alá.
Madarász István mesterfodrásztól, a verseny főszervezőjétől megtudtuk, a rendezvény célja, a szakma népszerűsítés, fejlesztése és az új trendek bemutatása. Huszonnégy kategóriában mérhetik majd össze tudásukat a versenyzők, amelyeket nemzetközi versenyeken részt vett, illetve magyar bajnokok fognak zsűrizni, akik az ország minden részéről érkeznek majd Miskolcra. – Minden kategóriába próbáltunk valami újat belecsempészni, többek között a szempillahosszabbító kategória is ilyen, amelyre már közel negyven versenyző jelentkezett. A borbély csata még egy új kategória, illetve férfi fodrász kategóriában a modern klasszikus divatfrizura, valamint női kategóriában például a hajfonás – részletezte.
Közel 200 versenyzőre, és 1500 nézőre számítanak a verseny szervezői. Németországból, Szlovákiából, Szerbiából és Ukrajnából is érkezik majd a versenyre delegáció, hogy megnézzék, milyen egy ilyen szépészeti verseny.
Az egész napos versenyen a női, férfi fodrász, kozmetikus, műköröm-díszítő, építő és szempillahosszabbító bajnokság versenyszámai mellett külön kategóriás hajvágás és alkalmi konty verseny is megrendezésre kerül. Valamint kézműves vásárt, szakmai bemutatókat és szakmai workshopokat is szerveznek.
Az országos és nemzetközi versenyzőként, trénerként és zsűritagként megismert Kisgergelyné Tolcsvai Mária emlékére rendezett verseny vándordíját idén tizenhatodik alkalommal adják át. A Lapis Imre vándordíjért pedig idén tizenegyedik alkalommal a szabad kategória „modern klasszikus divat frizura vágás és szárítás” versenyszámban induló nevezők versenyezhetnek.