Nap, mint nap rohanunk: hol reggel, hogy le ne késsük a buszt, amellyel pont beérnénk 8 órára dolgozni, hol a munkahelyi határidők hajszolnak naphosszat, hol a gyerekért szaladunk az iskolába, majd onnan haza, majd onnan vissza érte edzésre. Csak futtában kapunk be egy-két falat péksütit napközben, egy hamburgert, vagy egy szendvicset – a lényeg, hogy gyorsan felkapható legyen és közben ne kelljen egy helyben ülnünk huzamosabb ideig (mert ugyebár rohannunk kell, hisz’ rohan a világ is körülöttünk…).

Már szinte csak emlékeinkben él a nagyi vasárnapi terülj, terülj asztalkája, ahol konkrétan sárga színe volt a húslevesnek attól az igazi háztáji tyúktól, amit ő gondosan belefőzött, ahol a hatalmas tányér gyöngyöző levest egy még hatalmasabb tányér leveshús követte, majd a hőn áhított rántott hús vette át az uralmat az asztal felett.

Na, ez a háromfogásos, leveses, desszertes téma a hétköznapjainkból kitűnni látszik. Vagy legalábbis látszott mindaddig, amíg két miskolci srác úgy nem döntött, hogy csinálnak egy helyet a belváros kellős közepén, ahol nem a szokásos rántott hús-sült krumpli kombó lesz a napi menü, hanem leves… leves minden mennyiségben.

Egy tányérral mi is kértünk!

5 éve már annak, hogy először tűntek fel a Dérynén papírpohárral (melyből kikandikált egy műanyag kanál) a kézben sétáló fiatalok. A mindössze 20 négyzetméternyi területet elfoglaló újonnan nyílt street food jellegű gasztroműhelynek köszönhetően ugrásszerűen megnőtt a levest fogyasztó fiatalok száma a városban. A Leves úgy street food, hogy közben azt a nagyi által kedvelt levesérzést adja vissza, mely elillant a mindennapjainkból – és közben mégis csak egy papírpohár van a kezedben. Zseniális, és közben fennséges ízélmény.

Bárczi Tamás, A Leves Gasztroműhely egyik tulajdonosától megtudtuk, az alapkoncepció szerint, minden nap öt féle leves kerül a terítékre: két húsos, két zöldséges (húsmentes) és egy hideg gyümölcsleves. – Van nagyon sok saját kreáció is a receptek között – tette hozzá mosolyogva. Ezt speciel mi is kitaláltuk, hisz’ a srácoknál olyan levesek tűnnek fel az étlapon, melyek tuti, hogy nem a nagyi szakácskönyvéből vannak.

Kóstoltam már sajtburgereset, túrórudisat, curryset, nagyon, nagyon csípőset, vagy nagyon, nagyon zöldet, olyat, ami tele van gyümölccsel, és olyat is, ami roskadásig van hússal. Egy szóval: ez a leves, nem az a leves, amit te otthon összerottyantasz a rántott husi előtt, ez kérem szépen, (konyha)művészet.

Amikor betértem A Levesbe – igen betértem, hisz’ már egy jó ideje le is lehet bent ülni és fogyaszthat a jó nép kedvére – egy chilis babos levest választottam. Természetesen nem okoztak nekem most sem csalódást a fiúk (sőt soha!): imádtam ezt a csípős, olykor-olykor egy jó gulyásra emlékeztető babos-kukoricás levest! Én speciel mindent imádok, ami csíp, de ez most kifejezetten betalált.

Zárójelben jegyzem meg, sosem voltam az a leveses fajta, általában úgy kellett rám tukmálni néhány merőkanállal a vasárnapi húslevesből – de amióta A Leves megnyitott, gondolkodás nélkül választom valamelyik papírpoharas menüjüket ebédre. …de most vissza a kóstoláshoz. Ha nem lett volna elég ez a tartalmas, csípős, Bud Spencer-es leves, akkor még egy szendvics is járt a menünkhöz. Ó és az a szendvics…!

Nem tudom megmagyarázni miért, mióta és hogyan, de egy különleges szál fűz a pulled porkhoz. Imádom ezt a több órán át sült, fűszeres, tépett, sertés lapockát. És, ha mindehhez magos djioni mustár, csemege uborka, rukkola és chedar sajt is párosul, akkor én jelentem: beköltözöm!

Nem gondoltam, hogy a chilis babos leves után még fér majd belém bármi is, a nagy levegőkön kívül, de ezt a szendvicset nem lehetett nem megenni. Minden íz passzolt, és minden falat egy újabb ízélménnyel várt. És most ahogy ezt leírtam, újra összefutott a nyál a számban…

A jövő héten egy újabb kaland, egy újabb konyha, és egy újabb (íz)élmény vár, hogy pontosan, hol fogunk falatozni, az maradjon most még titok.