2024. június 17. Laura, Alida
Megkezdődött az AZ 2 forgatása – Íme az első fotó a kulisszák mögül
noizz.hu
|
2018. június 21. 14:02
|
frissítve: 2018. június 23. 11:12
Jövőre érkezik a gyilkos bohóc, Pennywise történetének második felvonása, melynek nemrég kezdődtek meg a forgatásai. Erről osztott meg egy képet a film egyik főszereplője, James McAvoy.

Legutóbb gyerekként búcsúztunk el a Vesztesek Klubjának tagjaitól, akikről szép lassan derült ki az elmúlt hónapokban, ki játssza majd felnőtt énjüket. Csatlakozott a stábhoz többek között Jessica Chastain, James McAvoy, Jay Ryan, Isaiah Mustafa, Bill Hader és James Ransone is.

A huszonhét évvel az első rész után, vagyis nagyjából napjainkban játszódó második fejezetben főhőseink már felnőttek, elhagyták Derry-t és mindannyian kialakították saját kis életüket, aztán egy nap egy baljós telefonhívás mégis visszacsalta őket szülővárosukba. A hírek szerint mellettük fiatal énjeik is feltűnnek majd, habár sokkal kisebb szerepet kapnak, várhatóan flashback-ekben, hiszen ők vitték nagy sikerre a tavaly bemutatott első részt is, ami összesen hétszáz millió dollárt hozott a kasszára.

Nemrég kezdődött a folytatás forgatása is, melyről James McAvoy (aki Bill Denbrough-t játssza) osztotta meg az első képet bejelentve: forog az AZ 2.

 

Day 1 on IT 2. Glad you got the memo guys. #passthecheeseplease #derryordairy

James Mcavoy (@jamesmcavoyrealdeal) által megosztott bejegyzés,

A Vesztesek klubja mellett természetesen Pennywise, a bohóc képében Bill Skarsgard is visszatér, hogy újra halálra rémítse a nézőket. Az AZ 2 2019. szeptember 6-ától látható a mozikban. 

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat