Grallert László a német nyelv és kultúra ápolásáért vette át a Miskolci Önkormányzat ajándékát. A Fráter György Katolikus Gimnázium igazgatóhelyettese elmondta, igazi meglepetés volt számára a meghívás és a kitüntetés.
– A kapcsolatom a német nemzetiségiekkel évekre nyúlik vissza. Egyrészt német szakos tanárként dolgozom az iskolában, másrészt pedig az iskola keretein belül nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy a német kultúrát ápoljuk – fűzte hozzá.
A Nemzetiségek Napját harmadik alkalommal rendezték meg a miskolci Városházán. Kiss Gábor alpolgármester elmondta, nagyon szép hagyománynak tartja, hogy ezen a napon díjakat adnak át.
Kilenc, közvetlenül megválasztott helyi nemzetiségi önkormányzat képviselőjét köszöntötték. Az alpolgármester a nemzetiségi önkormányzatok elnökeivel közösen adta át az elismerő plakettet és az ajándékcsomagot.